2013. október 14., hétfő

Válasz Árpádnak 5.



Válasz Árpádnak 5. :

Grull Antal: Az emberiség eredete…c. könyv olvasása során kapott válaszok alapján írom le azt, amit a Szellemi Világból Krizantén és Tűzvirág nagyszellemek adnak a részemre.

Tisztelet Olvasó!

Látni lehet, hogy a részünkre adott tanítás egy felemelkedő Emberiségről szól, és arról, hogy a Jézusi úton haladva hogyan tudja minden ember a Szeretet, Elfogadás és Igazságosság elveit betartani, Szelíden.
Ez nem bírálat a könyvben leírtakkal szemben, csak egy másik gondolati minta.
Mindenki azt választja, amit jónak lát és hinni tud benne.

Kedves Árpád!

Nézetem szerint a Jézusról szóló fejezet a legfontosabb.

Már az út kezdetén elmondta Krizantén: Aki Jézus munkáját próbálja rombolni, személyét hamisságokkal illeti, másokat Jézus fölé helyez, stb….szóval az a gondolkodási vonal egyértelműen a luciferi ellentét szellemtől származik.

Ebben a könyvben megjelent az, hogy Jézus nem is halt meg a kereszten,…. hanem Kasmírban élt tovább.
/Megjegyzem: ezzel a témával már többször foglalkoztunk: Az Özönvíz után 5 helyen volt az Ember "újra-ültetése” és így 5 helyen volt Jézus története is. Egyik Kasmír volt. Ezért lehet olyan infó, hogy Jézus Kasmírban élt…Tudomásunk szerint a Jeruzsálemi mellett még Erdélyben, és Japánban, és az ötödik valahol Afrikában volt. /

Visszatérve a kereszthalál témájára: ezzel már találkoztam a Seth megszólal c. könyvben is….amikor rengeteg jó és helytálló információ mellé teszi oda az ellentét szellem, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, és ezért nem is volt feltámadás.

Ezt a témát részletesen tárgyaltam a Teremtés előadás sorozatban….és itt csak tömören írom le:

A Krisztusi nagyszellem azért dolgozott Jézus testében, és a test azért halt meg, hogy mindenki lássa, és tapasztalhassa, hogy:
Van a földi élet fölött egy magasabb rangú,- szellemi valóság.

A Római birodalomban élő ember százszorta nagyobb elnyomásban élt, min mi.
Ennek ellenére elindult a Feltámadás után az a gondolkodási folyamat, amely a szellemi világ felsőbbrendűségét – a Teremtő Isten Szeretetét – engedi megtapasztalni a földi élet során is.

Aki ebben hisz és bízik….azt már nem lehet bármivel megtéveszteni, és bármivel eltántorítani a felemelkedés lehetőségétől. Már nem hat rá a félelem, amely alkalmas arra, hogy a hitetlenséget és a kiszolgáltatottság érzését olyan nagyra növelje az emberekben, hogy már remélni se merjenek….
Ez a célja minden ilyen információ kiáradásnak….ha tudja az író, ha nem….

A Feltámadással Jézus elhozta az Emberiség részére az Evangéliumot, vagyis az Örömhírt….
Mi volt ez??
Az új törvény, amelyet a Teremtő az Emberiség részére küldött: a Megbocsátás és a Szeretet..

Vége lett az addigi: Szemet szemért, fogat- fogért….törvénynek,….
És nem kellett tovább a hibázó, „bukott” ember-léleknek a luciferi uralkodás hatalmában maradni, az anyagba sűrűsödött állapotban….
Ugyanis a „bukott lelkek” eddig ilyen állapotban voltak, a saját téves magatartásuk miatt.
És onnan – a „pokolból” – nem tudtak maguktól kiszabadulni.

Most kaptam Krizanténtól: Ebből az időből származik az „örök kárhozat” fogalom, és a    
„pokol örök tüze”….mert a Megváltás előtt nem lehetett szabadulni belőle…

Jézus és a Krisztusi nagyszellem munkájának eredményeként:
Ettől kezdve aki akarta, és kérte a segítséget….felemelkedhet a bukott – anyagba sűrűsödött – állapotból, és vissza térhet az emberi test-lélek állapotba, a leszületések sorozatába….

A Megbocsátás és a Szeretet új törvénye alapján rengeteg ilyen lélek tért vissza az „anyagból”. Ez a törvény működik ma is, és nincs örök kárhozat, stb…..

Ennek a lehetőségét teremtette meg Jézus.
Ez a legfontosabb tartalma az egész Jézus Krisztusi munkának…

Ha sikerül valakivel elhitetni, hogy Jézus nem halt meg….akkor nem tudott feltámadni, és nem tudta elhozni az Örömhírt sem….

Akkor most is - az egész Világmindenség felett uralkodó - ilyen-olyan fajok és személyek hatalmában vagyunk….és reményünk sincs arra, hogy kiszabaduljunk????!!!!

Na ez a legfontosabb célja az ilyen információknak!!!!

Az adatok,- információk tömeges kiárasztásával, és a valós és valótlan dolgok vegyes közlésével olyan helyzetet teremteni, amelyben már nem ismerik ki magukat az emberek….és a hitüket,- reményüket veszítik el….

A Jézusi küldetés másik fele pedig az volt, hogy a fizikai testben megéljen egy valódi,- igazi,- szeretettel teljes,- szelíd földi emberi életet….és kipróbálja, hogy ez lehetséges e a Földön….és hogyan…és arról adjon hiteles információt a Teremtő felé!!!

Aki hallott Jézus életéről, és tetteiről, és tanításában meghirdetett gondolati és cselekvési mintákról….az láthatja és tudhatja, ha akarja….
Jézus végig élt egy ilyen életet, és teljes, Szeretettel teli, Szelíd módon megélt emberi sorsa volt.
Ebben benne volt Mária Magdolnával való házassága is. A Kánaáni menyegző az Ő lagzijuk volt….

A keresztről Mária Magdolnának szólt le Jézus, amikor azt mondta:
Áldott vagy Te az asszonyok között…mivel már áldott állapotban volt….

Ikreket szült Magdolna, egy fiút és egy lányt….és ők hordozták az új Vérvonalat, az új DNS láncot….
A Teremtő akkori elgondolása szerint az Emberiség ezzel az új DNS lánccal tudott volna gyorsabban és eredményesebben felemelkedni….
Pontosabban: ez a DNS lánc segítette volna a gyorsabban felemelkedő lélek és a fizikai test közötti harmónia megteremtését..

Az elkövetkező évezred alatt ennek a jelentősége elenyészett, mivel az Emberiség felemelkedési üteme nem valósult meg.

Ma már ez a vérvonal nincs hatással, és helyette a szellemi úton – minden ember saját magának – tudja behívni a felemelkedést segítő,- és a testet ezzel összhangban harmonizáló DNS szálakat. Mi a Csoporttal ezt rendszeresen gyakoroljuk.

Ilyen tartalom mellet el lehet képzelni, hogy Jézus Kasmírba ment, és Magdolna nem ment vele???? és a gyerekeik sem a családdal éltek, hanem Francia országba mentek….
Minek is???

Ha Jézus Isten Fia volt – mint ahogyan én ezt naponta megélem – akkor érthető a magatartása, mert a Szellemi Valóság feladatai magasabb rendűek, mint a Fizikai Sík történései.
Csak fentről lefelé van irányítás, és nem fordítva.

Így érhető, hogy Jézus a Menybe emelkedett, mert onnan tudat az egész Emberiség sorsát irányítani, és segíteni. Igaz, Kasmír is magasan van,….de nem ennyire….

Ha Jézus nem ilyen volt, hanem csak egy földi Ember, aki a földi feladatot hajtotta végre…akkor elképzelhető, hogy a családját a Föld másik végére küldi, Ő meg az anyjával Kasmírba megy???
Francia országban ugyanannyira ismeretlen volt az ábrázata, ott is elbújhatott volna bárki elől,….ha ez volt a szándéka.

Vagy akkor a zsidó főrabbi INTERPOL körözést adatott ki, ami a francia tengerparton működött, de az eldugott Kasmírban nem volt jó a drótposta????

Ugye, hogy milyen értelmetlenül hangzik az ilyen megközelítés???

A Teremtő Szellemi Világában azonban semmi sem értelmetlen.
Még nekünk, embereknek sem…legfeljebb nem értjük, hogy mi-miért történik…csak akkor, ha kutatjuk az értelmét….

„Szerencsénkre” ma már működik az égi információs csatorna bárkinek, aki ezt szeretné és megtanulja…és ezért az alap igazságokat mindenki lekérdezheti, és megtapasztalhatja saját maga, vagy egy ilyen Csoporttal, mint a miénk is.

Azt azonban figyelembe kell venni:
Mindenki onnan kapja az információt, ahonnan kéri…..

Aki a saját maga,- és az emberek megsegítése,- és felemelkedésének szolgálata érdekében kérdez:
Az onnan kap választ, azoktól az égi nagyszellemektől, akár angyaloktól, akár Jézustól, a Krisztusi nagyszellemtől is …akik ezzel törődnek.

Akit csak a saját nagyságának fitogtatása, a kíváncsiságának kielégítése hajt:
az onnan kapja a választ, ami a legközelebb van hozzá: az Asztrál síkról…..

Persze mindig érvényes egy másik fontos alapszabály is: akit el lehet téríteni…azt el kell téríteni!

Ilyenkor jut eszembe Krizantén tanítása:
Az egyszeri ember története, aki Istenhez könyörgött:
Adj Uram Hitet nekem…..az Úr megunva a sok könyörgést egyszer visszaszólt:
A Hitet Én kérem tőled Fiam….

Kedves Árpád!

Valójában itt kellene befejeznem ennek a könyvnek a taglalását, mert a Jézusi tanítással kapcsolatos résszel a legfontosabbat elmondtam.
Minden további csak ismétlés lenne. Újabb és újabb információs-síkokon, földi történésekhez kapcsolódóan kellene ugyanazt a hamis – igaz játékot játszani, amihez nincs időm és kedvem se.

Inkább azt írom le itt is, amit már sokszor leírtam:

A mai Emberiség felemelkedik: a Föld tengelyszögének ferdülésében bekövetkezett 9 fokos változást a Teremtő ezért adta, hogy segítse az Új Föld kialakulását. Ezt is elmondta Krizantén sok évvel ezelőtt.

Ez nem az Emberiség és a Föld pusztulását fogja előidézni, hanem a régi, elavult mintákat törli le, és újakat ad helyette.

Ennek részleteit is  ismerjük, de ez nem publikus nyilvánosan. Aki eljön személyesen…. és megérett erre, úgy az információkat átadjuk,…. hogy maga és mások hasznára alkalmazhassa.

Minden ember saját maga határozhat, hogy a pusztulás- pusztítás, vagy a tisztítás- felemelkedés változatot hiszi el.

Az a vicces benne, hogy ebben semmit sem lehet a másik embernek segíteni, mert a Teremtő sem segít senkinek se.

Mindenki maga döntheti el, egyénenként: A Szeretetet árasztó Teremtőben hisz, vagy ….a számonkérő, büntető Istenben…

És egy másik alap-igazság: Az Ember azt éli meg,….. amit elhisz…..és el tud képzelni….

Végül remélem, hogy senki érzékenységét sem sértettem meg, mert erre nem volt szándékom.

Szeretettel: István


Utóirat:

A Szellemi Világ működése alapjaiban más, mint a mi anyagi világunk.
Ott nem a fizikai test fölötti uralom a lényeg, hanem a gondolati-érzelmi energia mezőként létező lélek és szellem saját döntése határozza meg, hogy melyik oldalra áll.

A könyv olvasása és az ott felvetett adatok, gondolatok, valamint az elrejtett hátsó szándék és irányultságra való koncentrálás miatt az eddigiekben én is „megvezetett” állapotban voltam. 

Ma reggelre jöttek le a gondolatok, hogy mi a legfontosabb, és mivel kell még kiegészíteni a könyv tartalmával kapcsolatos mondanivalót.

A Föld valóban mindig is a lelkekért folyó harc színtere volt.

Krizantén tanításából tudjuk, hogy a II. Teremtés és a II. bukás során Lucifer kapta meg a Föld és az itt élő Ember fölötti uralom jogát….ha meg tudja nyerni magának….

Ugyanis a fizikai testek fölötti uralom nem azonos a gondolatok és az érzelmek,- vagyis az Ember fölötti uralommal.
Ezt nem kell különösebben magyarázni, ezt mindenki saját maga tudja a saját életéből.

Itt jön a képbe Jézus tevékenysége, és az általa meghirdetett Szeretet, Elfogadás, Igazságosság és a Szelídség.

A Megváltással a Krisztusi nagyszellem – Michael arkangyal képében – legyőzte a luciferi erőket, és a Föld kiszabadult Lucifer uralma alól.
Már csak arra kapott jogot a Teremtőtől, hogy a kételkedés gondolati magjait – a démonokat – beültetheti minden leszületés során a földi ember agyába.
Tehát bennünk van az „ördög”….

Aki az ördögi-helyett: a Szeretet, Elfogadás, Igazságosság gondolatait sajátjaként beépíti a földi életébe, és így él és gondolkodik, érzelmileg ide tartozik, és mindezt Szelíden valósítja meg  - a megengedett hullámzáson belül - ….azon az Emberen már nem tud uralkodni a félelem, a kétségbeesés, stb….
Vagyis kikerült Lucifer hatalma alól.

Na ennek ismeretében  - és főleg a szem előtt tartása mellett -  nagyon is értelmes a könyv által elénk tárt képsor.

Ebben minden van, ami arra alkalmas, hogy az Ember kilátástalannak lássa és érezze a földi életet.

Hiszen olyan hatalmasságok, és olyan technikák, és erők gyötrik, és pusztítják a könyv szerint az emberi fajt, amelyeket még csak látni,- felismerni sem lehet,…pláne harcolni ellenük.

A könyv lapjain újból- és újból – az ősi időktől napjainkig – ezek a fantasztikus erővel  bíró lények sokasága harcot indított az Emberiség ellen. És a mi még rosszabb….szívósak és le nem szállnak a nyakunkról…

Épp ezért felmerülhet a kérdés:
Akkor mégsem olyan hatalmasak.???
Nem elég az erejük a szegény, meggyötört emberek kiirtásához.
Vagy nem is erről van szó???

Lehet, hogy az Embert nem megsemmisíteni kell???...hiszen ilyen hatalmas tudással és technikával rendelkező hüllők,- stb… már rég kiirthatták volna az utolsó embert is….ha akarják.

De láthatóan nem akarják….
Mert ha akarták volna, már rég vége volna a „mozinak” és haza mehetnénk „sörözni”….

Akkor érthető ez a „kavalkád” ha hozzá tesszük Krizantén tanítását:

Az Ember szellemi lény, és lélek – vagy szellem állapotában örök életű….
Kiirthatatlan…csak a földi testet lehetne megölni…
Ezért a hüllők, stb. nem is ezt célozzák meg….mert ezzel tisztában vannak.

Az igazi cél az, hogy minden Ember saját maga legyen olyan félelem- elkeseredettség-kilátástalanság, stb. lelki állapotában, amelyben eszébe sem jut, hogy saját maga dönthet az életéről….
Meg se kíséreljen olyanra gondolni, hogy maga irányíthatja a saját sorsát….
Nehogy arra gondoljon, hogy: van Isten, akivel beszélgetni lehet, és segítséget nyújt, ha hiszek benne…..

Tudjuk, hogy a Szellemi Valóságban „csak” gondolati és érzelmi energia „csomók” vagyunk…/hiába fintorgunk ezen, biztos hogy ez egyben az igazi szépség is, csak mi nem látjuk „magunkat” /

Ezért folyik a küzdelem a háttérben, hogy az Emberek mit gondoljanak, érezzenek, mert ez a legfontosabb a földi világban…
Hiszen ez az ami maradandó, ami tényleg „van”…. és nem a fizikai test és élet…

Akit ilyen félelem-kilátástalanság állapotban lehet tartani, az a Szolga engedelmes, és megnyalja a gazdi kezét akkor is, ha rácsap az ostorával…

Na ilyen engedelmes Szolgává akarja tenni Lucifer az egész emberi fajt, azt ígérve, hogy ettől lesz boldog, és szabad….
És nem saját kezűleg végzi a „műveletet” hanem közbenső irányítást végző Fő-szolgák segítségével, akiknek megenged mindent, ami csak kényük-kedvük szerint való.

Így már érthető az egész láncolat.
Az ajánlott minta szerint:
Mindenki csak saját hasznával, és kedvével törődjön….és ne foglalkozzon azzal, hogy a másik is Ember, és milyen következményei vannak a saját tetteinek….hiszen ettől lesz „boldog” ha a másikat kihasználja, uralkodik fölötte, stb…

Nem véletlen, hogy mindig Róma hatalmával történik a példálózás - még 2000 év után is -. Igen, a Római birodalom rabszolga tartó társadalma volt ilyen kiteljesedett,- szervezett hatalom, amilyenben az elnyomás annyira sikeres volt, hogy világ méretű nagyságot eredményezett.

Ugyanakkor láttuk a Ben Hurt, a Qvadist, és a többi filmet,- könyvet….ott is állandóan jelen volt az emberekben a Szeretet, a Megbocsátás és az Igazságosság. De még a Szelídség is ha Ben Hur húgára és édesanyjára gondolunk….

Ezért nem tudtak győzni az Ember fölött a hüllők – vagy bárki más – aki a luciferi gondolatiság, szolgaság hívei….

És valóban: ez a harc örök.
Mert ezt harcként lehet megfogalmazni. Azt a folyamatot, amikor egy ember saját maga dönti el, hogy a benne dúló érzelmi és gondolati hullámzás – harc – eredményeként melyik utat választja.

Így már minden a helyére került.
Nincs új a Nap alatt.
Ez az ősi küzdelem a mai időkben a Szelídek felemelkedésével, és külön választásával fog végződni….

Az erőszakosak pedig megmaradnak egymás között…és háborúzhatnak kedvükre….

A felemelkedett lelkek – duál párok – szellemé egyesültek a Teremtő kegyelme és megelőlegezett bizalma alapján – 2006. aug. 11-én „meghirdetett akció keretében”, és a Föld lakosainak közel 2/3-a más gondolati és érzelmi  minta szerint kezdett el élni….
És már nem akarnak harcolni, háborúzni…..

Nézzük csak meg a Szíriai szarin gáztámadás hatását:

Egy ilyen szörnyűségre minden ember odafigyel, és véleményt alkot, az egész földön.

Néhány évtizeddel ezelőtt még azonnal válasz csapást adott volna erre a másik oldal,….mondjuk Amerika…

Most mi történt:
Az emberiségnek elege lett abból, hogy az 1300 halottat követelő támadást egy további halottakat követelő módon torolják meg….
Egyáltalán abból is, hogy ez meg kell torolni…

Ez a gondolati erő olyan hatalmas….hogy lefogta Obama kezét, és nem döntött egyedül…
Lehetősége nyílott a Putyinnak, hogy felajánlja….majd ő - egy nemzetközi csapattal - összegyűjti a vegyi fegyvereket, és megsemmisítik azokat….

Hányan hittek ennek sikerében???
Milyen aránnyal lehetet erre fogadni Londonban????
Mindenki tegye a szívére a kezét, és nézzem magába….elhitte, hogy ez bekövetkezik????

És mégis bekövetkezett: Nem lett katonai megtorlás

És ennél is fontosabb: Az al-Kaida nem tudott Amerikában, vagy Izraelben azonnali bosszút állni a véres megtorlásra adott válasz csapás „jogán”…
Megszakadt az adok-kapok válaszok sorozat….

Illetve: „kénytelenek voltak” Kenyába „mészárolni”….ami persze sokkal kisebb hatással van a világ közvéleményére, … egy esetleges New Yorki tömeg-mészárláshoz képest….

Na ezek az igazi eredmények: és valahogy nincs tele a SAJTÓ és a TV és az INTERNET  az események fölött érzett öröm hatalmas érzelmi hullámairól szóló írásokkal.
De miért nem????

Hát mégis igaz, hogy ezeket a médiumokat az ellentét szellemiség irányítása alatt állók tartják a kezükben???
Csak annak adnak nyilvánosságot ami rombol, és pusztít….ami új,- építő,- a Béke és a Szeretet felé tett lépés…az már nem hír-értékű???

Pedig, ha tudnák, hogy ezek a Szelídek a Dimenzió váltás után az Új Földön, a Paradicsomi környezetben élnek fizikai testben is, az eredeti Emberi Program szerint…
Akár 1000 éves korig.
Hát nem erre kellene készülni???

Krizantén ezt a kort így diktálta le sok évvel ezelőtt:

300 éves korában minden ember - aki az Új Földön a Paradicsomban él -  eldöntheti, hogy ott marad e 1000 éves koráig, vagy szellemi állapotba emeli önmagát, és elindul „vándorolni” másik Univerzumok és Világegyetemek megismerése,- tapasztalása céljából…
 
És ennek tükrében tényleg: köszönet jár a könyv szerzőjének, mert:

Alkalmat adott arra, hogy ilyen információkat olvashassak.
Magamtól soha sem jutottam volna ezekhez, mert nem ilyen irányból nézem a világot, és nem ilyen információkat kapok.

A könyv további erősségei:
A pénzről, a szándékosan kirobbantott háborúkról, a világuralomra törő hatalmasságok-családokról, stb. adott információk…. mind-mind megfelelnek a saját ismereteimnek is.
Ezekről korábban, más magyar forrásból volt tudomásunk, pl. Dr. Drábik János professzor úr előadásai is erről szólnak, és a YouTubon bárki meghallgathatja.  

Ha „átemeljük” a könyvben szereplő küzdelmet a szellemi síkra….úgy az is elfogadható, hiszen  Lucifer eszközei kifogyhatatlanok. Ezért abba nyugodtan benne lehetnek a hüllők stb. is. 

Tisztelt Olvasó! Ha sikerült vissza terelni a béke hullámhosszára a gondolataidat…úgy nem volt hiábavaló az én erőfeszítésem sem.

Szeretettel: István

Válasz Árpádnak. 4.



Válasz Árpádnak 4. :

Grull Antal: Az emberiség eredete…c. könyv olvasása során kapott válaszok alapján írom le azt, amit a Szellemi Világból Krizantén és Tűzvirág nagyszellemek adnak a részemre.

Tisztelet Olvasó!

Látni lehet, hogy a részünkre adott tanítás egy felemelkedő Emberiségről szól, és arról, hogy a Jézusi úton haladva hogyan tudja minden ember a Szeretet, Elfogadás és Igazságosság elveit betartani, Szelíden.
Ez nem bírálat a könyvben leírtakkal szemben, csak egy másik gondolati minta.
Mindenki azt választja, amit jónak lát és hinni tud benne.

Kedves Árpád!

Az eddig elolvasott anyag alapján is látni lehet, hogy egy alapvető tévedés bontakozik ki a könyv lapjain. Ugyanis:  

1./ A hüllők – mint az értelmet hordozó és gondolkodni képes egyik faj – nem azonosak a Teremtő Istennel.
Még csak nem is fiók istenek, hogy átvegyék a Teremtő részbeni feladatait.

A 144 Univerzumból a hüllők is csak a saját univerzumukat irányítják, illetve életük, fejlődésük, bukásaik során járják be azt a fejlődési spirált, amelynek a célja  a Teremtőhöz való visszatérés.

Így a hüllők sem képesek arra, hogy más Univerzumok élő világát  - mondjuk az emberi faj sorsát - igazgassák, pláne nem így félkézből, ahogyan a könyv előadja.

 A Teremtő sem így csinálja.

Nagyon is odafigyel minden kis fejlődési eredményre, és újra,- meg újra átírja a korábbi terveket is, ha annak van alapja.

Hála Istennek mi is így jártunk a Nostredámus jóslattal kapcsolatban is.

Krizantén elmondta, hogy 2001 évben érte volna el a Földet az az óriásbolygó, amely – mint a Jupiter – „magába ölelte volna a Földet” egy kis időre…..
Vagyis lepucolta volna az élő világot, és új fejlődés alapjait teremtette volna meg.

Az Emberiség a most megélt fejlődése révén 1997-ben érte el a tudati szinten azt a küszöböt, amely ennek átírásához vezetett.
Létrejött az a kritikus tömeg a gondolati szinten,  ami megváltoztatta a régit.
Vagyis az utolsó pillanatban még a „pusztulás” tervét is átírta a Teremtő és támogatja, hogy az Emberiség nagyobbik része a Dimenzió váltás révén felemelkedhessen.

Ilyen a Teremtő odafigyelő és állandóan segítő munkája, és nem a háborúk és a pusztítás a fajok között.

2./ Aki a 12. Bolygó c. könyvet elolvassa, az látni fogja, hogy az annuniták és a nefilímek sem ilyenek voltak,…..

A Sumérok a Vízözön előtt és után is részesei voltak a nefilímek földi tevékenységének.

A Sumérok által leírt megfigyelések ezért az egyedüli olyan írásbeli emlék, amely beszámol arról, hogy a nefilimek hogyan irányították a földi emberek életét.

Krizantén elmondta, hogy a nefilímek nem mondtak el mindent a szolgálásukra létre-teremtett embernek, azt sokszor a sumérok csak úgy örökítették meg, ahogyan maguk látták, és el tudták képzelni….. és ezért a Sumér teremtés történet sem teljes és nem „lát bele” a mögöttes szellemi valóságba…

A nefilímek hozták létre az arany bányászás fáradalmai ellen fellázadó annuniták kérésére az „élő kosarat” ahogyan az meg lett örökítve sumér király könyvtárában lévő agyagtáblákon.  

Vagyis az utolsó kb. 1 millió évben az emberiség sokszínűségébe az egyik rész – a fekete ember – valóban így került a Föld mai élővilágába.
Az „élő kosár” után az „élő kapa” vagyis a fehér ember-szolga kifejlesztése is sorra került.

A nefilímek az „itt talált alap anyagot”, az ősembert, a szőrös testű lulu-t átminősítették munkavégzésre alkalmas emberré.
Ráakasztották a lulura az „istenek bőrét”….írja a sumér teremtés legenda. És már is kész lett a mai formával rendelkező emberi test.

Ez azonban természetesen nem történhet a Teremtő akarata és tudta nélkül.

A könyv – és sok másik könyv – egyik sajátossága az, hogy a szöveg értelmezésében úgy néz ki, mintha a közreműködők – a nefilímek, vagy a hüllők – csak maguk döntöttek volna arról, hogy legyen ember a földön, vagy ne legyen….stb.
Így a könyvekben ezek a közreműködők lepnek a Teremtő Isten helyébe.

Az is megtévesztő, hogy ez a folyamat nem az Ember első,- eredeti teremtése során jött létre, de a szöveg alapján így lehet értelmezni. Nem tesz különbséget a ma élő emberiség és a korábbi évmilliárdok emberisége között.

Ezzel szemben a részünkre adott tanítás szerint: a Teremtő nagyon sok módon használja fel a létező erőforrásokat arra, hogy a saját akarata megvalósuljon.

A most tárgyalt feladat – a földi ember fizikai megjelenése - a fejlődési ciklusok végeláthatatal sorozatában sokszor megismétlődött, és mindig másként, mert azt az adott szituációhoz igazították.

Aki a mai gondolkodásában a földi élet dolgait nem a magasabb,- szellemi lét nézőpontjából szemléli – az óhatatlanul mindig a kéznél lévő földi gondolati mintákat helyettesíti be oda is, ahova azok nem valók.

Valóban: igen nehéz elképzelni, hogy a nefilimek olyan szellemi lények, akik a saját életükben a szellemi bolygó Marduk-kal együtt képesek arra, hogy a rezgésszámukat lecsökkentve – például a mi Naprendszerünk fizikai lét-terébe érkezve – láthatóvá,- anyagivá is váljon, és fényesen ragyogjon közeledése során a Jupiter és a Mars között.

Maguk a nefilimek pedig azért viselik ezt a nevet, mert az „égből lehullott istenek” csak akkor voltak láthatók, ha a rezgésüket az anyagi szintre csökkentették azért, hogy az Emberrel kommunikálhassanak.

Egyébként „rendes élet menetben” a saját lét-terükben nem volt szükségük ilyen sűrűségű anyagi testre.

Ebben nem is ez a „hihetetlen”, hanem az, amit a Krizantén tanít:
/ezeket részben most küldte le./

A nefilímek egy félig felemelkedett,- és féli bukott szellemcsoport, akik nem buktak végleg el a Föld és az Ember lét-terével való első kapcsolatuk során.
Megtartották magasabb szellemi rezgésüket, de már nem tudtak egy önálló Univerzumot létrehozni maguk részére. 
Tudjuk, hogy az Ember Szellemek 1/3-a elbukott és anyagba sűrűsödött.
Az anyagba sűrűsödés elsődleges értelmezése: a Föld anyagába sűrűsödött szellemi lény, ami az Embernél alacsonyabb rezgés tartományt jelent.

Az „anyagba sűrűsödés„ másik formája a földi Emberi test is. De ilyenkor az emberi test életben-tartását a körülötte-benne-lévő lélek, vagy a fejlettebb esetben a szellem végzi el.

Ezzel szemben a nefilimek fél-bukásának „gyümölcse” az lett, hogy nem sűrűsödtek anyagba, de nem is emelkednek fel.
Állandó szolgálatot teljesítenek az Univerzumok között, és oda mennek segíteni, ahova a Teremtő küldi őket.
Ezért írják a Sumér teremtés történetben, hogy 3600 évenként tér vissza a Marduk a Föld térségébe, vagyis egy ellipszis pályán kering a Nap körül.

Emberi tapasztalat szerint az üstökösök ilyen pályán keringenek, és akkor az emberi gondolkodás szerint „nyilvánvalóan” a Marduk is így kering.
Szó sincs róla. Nem kering a Nap körül.

A civilizációk változásának ritmusához igazodott a periodikus megjelenése, még akkor is, ha azt 3600 éves ütemek jellemezték, és nem a Nap körüli keringéshez.
A Nap körül az a bolygó kering, amely a Nap tömegvonzása miatt nem tud erről a keringési pályáról letérni.
A Marduk nem a tömegvonzás miatt tér vissza a Föld közelébe, hanem mert dolga van, és a Teremtő feladattal küldi.

Akkor jelenik meg, és hozza az erőt,- és az új információt – tudást, és tapasztalatot, a segítséget is -  amikor ide küldi a Teremtő. Máskor pedig…. másutt végzi a szolgálatot.

Most 2101 végén a Dimenzió váltás idejére ér ide, és segíti a Föld és az Ember felemelkedését.

Végeredményben a nefilimek ebbe a helyzetbe „beleragadtak” és így találták meg a feladatukat. Már nem fejlődnek feljebb, mert arra nincs szükségük.
Megtalálták a helyüket és a feladatukat.

Ezt is nehéz megérteni emberi ésszel. Mert mi mindig a fejlődés és a növekedés bűvöletében élünk, mert ez a dolgunk.

A Szellemi Valóságban azonban nagyon sokan vannak olyanok, akik a mai lét feltételei között megtalálták a helyüket és nem vágynak másra, nem erőlködnek, hanem boldogan „dolgoznak” és hálát adnak a Teremtőnek, hogy ilyen sorsuk van.

Ha az angyalok sorsát nézzük, akkor látjuk, hogy azok is ilyenek.
Fogalmilag értelmetlen a bukott angyal elképzelése.
Az emberi gondolkodás kivetítése az angyalok világára ilyen abszurd dolgokat hoz létre.
Így pl. fogalmilag kizárt, hogy mondjuk az őrangyalom oda fejlődött, hogy leváltja Mihály arkangyalt….vagy kihívja erőpróbára a pozíció birtoklásáért.  
Az őrangyal mindig őrangyal marad….és nagyon jól érzi magát…nem bukik, nem emelkedik sehová sem…

A nefilimek állapota azért nagyon érdekes, mert a szellemi állapot megtartása mellett a Sumér teremtés történetben leírtak alapján is látható mindenki előtt, hogy:
a nagyravágyás, az irigység, a gőgösség, a kapzsiság, az uralkodási vágy, a földi örömök hajszolása, a túlzott szexualitás, stb. mind-mind a nefilimek tulajdonságai között volt,…. és MI EMBEREK EZEKET „TŐLÜK ÖRÖKÖLTÜK” a mostani, legutolsó kb. 1 millió évben.

Ugyanakkor a kész emberi civilizáció összes kellékét adták át az Embernek, pl. a Suméroknak: és ott volt a korona az Isten lábánál, és leszállt az égből a királyság, koronával, öntöző csatorna rendszerrel, város-szerkezettel, és az elvált nők érdekeit védő törvényi szabályozással, stb. együtt a mennyekből…..
Vagyis a teljes társadalmi berendezkedést egyszerre kapták meg.
A későbbi népek és civilizációk csak ennél alacsonyabb fokon tudták megismételni…. Egyre többet rontottak….egészen a Római birodalomig…

Az Emberiség fejlődése során egy-egy civilizáció belül ha eléri a kritikus tömeget a felemelkedett rezgésszámú egyed….jön egy Dimenzió váltás a részükre, és felemelkednek, mint pl. a maják, ó-egyiptomi,- ó-hindu, stb. civilizáció.

Vagy ahogyan most mi fogunk felemelkedni és átkerülünk a Föld egy újabb lenyomatára.
Az adott civilizáció többi része ott marad a Föld addigi lenyomatán, és újra kezdi a fejlődési ciklust…. előröl.

A nefilimeknél nem így van. Az egész „csapat” egy szellemi test is,…. és így az egyedek nem buknak olyan mélyre,  hogy a földi emberi test sűrűségét kelljen felvenniük.
Részükre ez az isteni kegyelem a feladathoz van adva.
A bukott nefilimek az annuniták csoportjába kerültek.
Az annuniták az alacsonyabb rezgésű „népesedése” a Marduk szellemi lényeinek, de ők sem emberi sűrűségű fizikai testben léteznek, hanem annál magasabban, szellemiben.
Ennél lejjebb nem buknak.
Ugyanakkor a feladatok végzése során egyre több-és több szellemi egyed szabadul meg a fent leírt rossz tulajdonságoktól, és így a „csapat” egyre nagyobb rezgés-tisztasággal tudja elvégezni a Teremtő által rá bízott adott munkát.
Ezért félig felemelkedett és félig bukott a létezésük.

A nefilimek  a Földön az annunitákat használták év-százezredeken át az arany bányászására.   
Amikor fellázadtak….jött az „élő kosár” aki tovább cipelte a bányából a kifejtett kőzetet….

A Vízözön után azonban egyre ritkábban jöttek le a Földre, és végül magára hagyták az emberiséget, és eltávoztak….küldötteik azonban itt vannak most is.  

Az Atlantiszi idealizált társadalmi berendezkedés is megtévesztő lehet…
Igen, az Atlantisziak nagyon sokat tudtak, és annak nagy részét még a mai napig sem értük el.
Nem fölösleges és rossz, ha a tudásuk fel van tüntetve…. .
Ha viszont a bukásuk okait nem veszi számba a könyv, akkor félrevezető lehet….mert úgy mutatja, mintha az Atlantiszi csoda emberek állapotához kellene vágyódnunk …..

A kristályokról szóló rész nagyon jó, és érdemes volna ma is tudni azt, amit akkor tudtak.

Atlantisz és Lemúria bukása és elsüllyedése nem pontosan ilyen volt. De nincs már szükség a részletezésre.
A Vízözön azonban nem ezért keletkezett a nekünk adott információ szerint. Ez is feldolgozásra került a Sumér teremtés legendával összefüggésben, és leírtam a blogon.

Röviden: a Marduk Föld közeli állapotában akkora tömegvonzást jelentett, ami a Hold vonzásával egybeesve megrántotta a nagy nyomás miatt vizes aljzattal létező hó-jég sapkát a déli sarkon, és „belerántotta” a tengerekbe. Ez volt a szökőár közvetlen előidézője….
A szellemi okokat pedig el lehet olvasni a Sumér teremtés legendával összefüggő előadás anyagában.

Az idegen fajok c. és a Barátok és ellenségek fejezetek…..és a Sumérokról, és magyarokról szóló fejezet is…..Ahogyan van….egy másfajta gondolkodás szerinti ismereteket tartalmaz, amit részletezni, és elemezni sem dolgom….
Aki az eddigieket olvasta….talán meg is érti hogy miért nem….

Egy részletre mégis reagálnák:

A Szíriusz A és B. olyan iker csillagok, amelyek együtt világítják meg a hatókörükben lévő 1 db. bolygót a nekünk adott tanítás szerint, és nem külön lények vannak rajtuk…

A mi új Földünk is ilyen lesz…két nap világítja majd meg….ez a felemelkedettség állapota, mert ilyenkor már nincs árnyék a tulajdonságaink között, amit ott élünk meg…illetve csak olyanok juthatnak oda…

A Szíriusziakról írt könyvet Szőke Árpád: A Szíriusz gyermekei címmel, amelyben a Földön tett látogatásuk eredményét elemzi a Dogonok által ismert teremtés-történet kapcsán.
A Dogonok teremtés története hasonlít leginkább a Krizantén által lediktált teremtés történethez. Erről is írtam már a bologon….
A Sziriusziak kizárólag segítették és tanították az Embert a nekünk adott tanítás szerint ….
És az erről írt könyv tiszta, és jó tanításokat és ismereteket tartalmaz…

51. oldal, Egyiptom….

Csak a piramisokról szólok. Sok hasonlóság van a piramisok építése és feladata terén leírtak és a részünkre küldött információkban.
Krizantén tanításából mi úgy tudjuk, hogy a piramisok építését a Vízözön előtt végezték.
A köveket a hangszerek által kibocsátott speciális hang-hatással – rezgéssel -  „súlytalanították” és vezényelték a helyükre. Ahogyan a Bibliában Jerikó falai leomlottak….vagy ahogyan a közelmúltban a Tibeti kolostorok kövei „szálltak fel” a völgy aljából a szirtek tetejére….

A gízai 3 nagy piramis egyértelműen az Orion csillagkép övének „másolata” a földön. Energia és információ bázisok, és most tanítanak bennünket arra, hogy hogyan lehet ezeket felhasználni a Dimenzió váltás érdekében, szelíden….
A korábbi használati módokról már írtam a blogon…

Ehnaton fáraó a nekünk adott tanítás szerint az egyiptomiakat az egy isten hitre akarta áttéríteni felülről irányítva. Erről már írtam a blogon….

Krizantén tanította nekünk: A Teremtő az Ember fejlődésének érdekében adta a kétneműséget…
Így nagy erővel tudják az emberek az egymás iránti vonzalom alapján az EGYSÉGET létrehozni és megtartani a Szeretet rezgés-tartományában….legalább is egy ideig….

A félelem pedig nem más, mint a szeretet nélküliség…..a legnagyobb romboló erő a Földön…
Mindenki aki a félelem alapján irányítja a másik embert – magára „rántja vissza” az általa kisugárzott alacsony rezgést….

Ennyit a mai napra.

2013. október 11., péntek

Válasz Árpádnak 3.



Válasz Árpádnak 3. :

Grull Antal: Az emberiség eredete…c. könyv olvasása során kapott válaszok alapján írom le azt, amit a Szellemi Világból Krizantén és Tűzvirág nagyszellemek adnak a részemre.

Tisztelet Olvasó!

Látni lehet, hogy a részünkre adott tanítás egy felemelkedő Emberiségről szól, és arról, hogy a Jézusi úton haladva hogyan tudja minden ember a Szeretet, Elfogadás és Igazságosság elveit betartani,….. Szelíden.
Ez nem bírálat a könyvben leírtakkal szemben, csak egy másik gondolati minta.
Mindenki azt választja, amit jónak lát és hinni tud benne.

Amikor tegnap este lefeküdtem – szokás szerint beléptek az Égiek a csatornába, és kiegészítést adtak a Hüllők földi tartózkodásával kapcsolatban.

E szerint: itt a Földön a földi és a magyar eredetű szellemiségeken felül az idegen bolygósok adják – összességében is a legnagyobb tömeget.

Ilyen idegen bolygósok a Föld életében azért kapcsolódnak be, mert pl: tanulni jönnek, vagy büntetésből a saját Univerzumuk ide rendeli őket, vagy – és ez a legkisebb létszámú népesség – támogatják a földi emberiség fejlődését, és részt vesznek fizikai testben is ebben a munkában. Persze mindegyik felveszi a leszületéssel együtt a földi ember köntösét.

Mindhárom esetben a bukás lehetősége is benne van a földi életben, mert a fátyol letakarja az illetők agyát, és nem emlékeznek arra se, hogy kik ők, és  miért jöttek. Így csak a legmélyebben beléjük ivódott gondolati és cselekvési mintákra hallgatva tudnak elindulni, és a napi élet hullámai vergődni.

Ezért bizony nagyon is lehetséges, hogy a hüllő alapú földi ember nem az itt megtanulásra váró Szeretet és Szelídség leckéjét sajátítja el, hanem az otthonról hozott hatalom- pénzzel való uralkodás lehetősége ejti rabul.
Annál is inkább, mert hamar rájön, hogy a Földön az Ember nem ezt a tudást kapta meg, és nem is ért hozzá. Ezért gyorsan különlegesnek és felsőbbrendűnek érezheti magát.

Így aztán alkalom nyílik arra is, hogy a könyvben leírt – a dolog másik végéről kezdett – gondolatfonal szerint egyesek úgy lássák, hogy a hüllők azért jöttek ide, hogy leigázzák és megsemmisítsék az Embert.

Erről a témáról már írtam a blogon, a gazdasági válság és a pénz uralma kapcsán, és azt ide is lehet csatolni.
Nem kétséges, hogy a zsidóság egy része a pénz hatalmával uralkodott ősi idők óta a földi világunkban, és ma is ezt teszi. A Teremtő azonban nem erre választotta ki ezt a népet. Hanem arra, hogy az EGY ISTEN HITRE tanítsa és vezesse a többi népet, akik mind a több isten hitet vallották. Erről is írtam a blogon a Sumér teremtés történet kapcsán.

A világ árnyékkormánya, az uralkodó családok – mind-mind ebben a szatyorban vannak. Eltévedtek. A világuralom soha sem lesz az övék. Csak erőlködnek.
A végeredmény az lesz a Ciklus végén, hogy az ilyen emberek itt maradnak a Föld alacsony rezgésű lenyomatán.
A Szeretet energiával élők pedig felemelkednek az Új Föld magasabb tartományába.

Neked és nekem az a dolgom, hogy eldöntsük: miben hiszek???
Abban, hogy az ő rabságukba süllyedünk,…. vagy abban, hogy felemelkedünk, és megszabadulunk végleg az elnyomóktól, és a kizsákmányolóktól???
Mindenki maga választ, és azt fogja megélni, ami a gondolkodásának a 2/3-os nagyságú tartalmát teszi ki.

Visszatérve az idegen bolygósokra: a legnagyobb népesség azért jött a Földre most a Dimenzió váltás előtt közvetlenül, mert saját testében akarja megtapasztalni azt, hogy hogyan tudja az Ember a Teremtő felé vezető utat megtalálni és megtenni úgy, hogy azt sem tudja, hogy ki ő, saját maga….miért született….mit tegyen, vagy ne tegyen…stb. mert az agyát a fátyol letakarja.

Ez egy hatalmas kihívás a szellemi síkon élő – magasabb rezgéssel bíró – fajoknak is.
El sem tudják képzelni, hogy ez lehetséges: mert megszokták az állandó közvetlen kapcsolatot a felsőbb szellemi vezetőkkel, lényekkel a saját lét-terükben.

Ez olyan, mint a kötéltáncos, akinek még a szemét is bekötötték, és a kötél közepén lévő széket mégis átugorva átér a kötés túlsó végére. De van olyan is, hogy leesik….

Krizantén tanítása szerint a Föld és az Ember élete ilyen különleges gyakorló hely, amilyen sehol másutt nincs a Világegyetemekben…..

És az Ember erre is képes, ha a szívére – vagyis a belső,- felső érzéseire,- gondolataira – hallgat.
Na erre kíváncsiak a lények,….. és „tombolán” nyertek egy jegyet arra, hogy ebben részt vehetnek. Tömegesen jönnek közénk…..

Most a 24. oldalon tartok. Az eddigi mese nem érdekel, mert a Föld sorsa és a Mars sorsa is másként van megírva a Krizantén tanítás szerint. Elolvasható a Sumérok teremtés történetéről írt anyagban.
A fontosabb lépésekre rákérdezek, de ezt nagyon részletesen és sok idővel lehetne feldolgozni, és erre nincs bennem igény, és időm sincs rá.

Az viszont közismert, hogy Atlantisz nem 1 millió évvel ezelőtt lett betelepítve. Ekkor már hanyatlott az Atlantiszi kultúra….. mintegy 25 millió éves fénykora után.

Hát igen. Ez is össze van kavarva.
A Mars és a Jupiter közötti bolygót a magyar eredetűnek mondott szellemi lények – emberek – robbantották fel Krizantén tanítása szerint.
Ez volt a Sumérok leírásában a Tiamat, az élet úrnője, a vizek bolygója…..Innen menekültek a magyar szellemiségek a maradék népessége a Marsra, és azt is tönkre tették.
Ezek a bukott szellemi lények még mindig nem emberi, vagyis anyagban élő rezgés tartományban vannak. Hanem olyan szellemek, akik elrontották a további felemelkedési lehetőségüket, sőt lefelé tart a rezgésük, de még szellemek.
És csak a vízözön után kapott engedélyt a magyarság – mint szellemi lény - hogy a Földön megtelepedjen. Itt már emberi testben és rezgés-tartományban jelentek meg. Ezt eredményezte a korábbi bukások sorozata. Mint bukott nép arra kaptak lehetőséget a Teremtőtől, hogy az itt lévő népeket Istenhez vezessék, és szolgálják őket.
A letelepedésük Indiában történt, ahol a Kőrösi Csoma kereste a gyökereket.
Ehhez képest az itt leírtak…..egészen más gondolkodási mintán alapulnak….

Az egész nézőponttal baja van a Krizanténnak, és így nekem is:

Az a fejlett Civilizáció, amelyik így tud utazgatni a Világűrben már régen meghaladta a tudásnak azt a fokát, hogy másokat kell leigázni, és kirabolni, legyőzni ahhoz, hogy ő boldoguljon.
Ilyen felfogása nem a Szeretet rezgés alapján épül fel….
Persze ez alatt ne a könyv szerzőjét értse senki sem. Nem ismerem, és nem is bírálom. De aki diktál neki, vagy ahonnan csatornázza a leírtakat…ott a rezgésszám ezt adja le….

Ha a hüllők rezgése, gondolati  mintája ezt nem haladta volna meg….nem utazgathatnának ide-oda a Világegyetemekben.
Ülnének a saját bolygójukon és irtanák a szomszéd népeket.

Ez a félelem alapú Isten hit,- ember hit,- stb. kiterjesztése, amit egyes emberek így képzelnek el. A Teremtő nem engedi meg, hogy az adott bolygó népessége kilépjen „otthonából” ha  a háborúskodást vinné magával.

Arról nem is beszélve, hogy a Világegyetemek nem fizikai lét-alapúak, hanem szellemi lét alapúak. Tehát az a népesség,- faj, amelyiknek még fizikai járművekre, vagy égitestekre van szükségük az utazáshoz, és nem tudják magukat szellemi szinten „oda képzelni” ahova menni akarnak….szóval azok megint csak otthon ülnek.

Ezért halva született ötlet a NÁZA programja, hogy fizikai létben lévő embereket küldjön távoli világokba….
Az egész Világ-mindenség más alapon működik.

Épp ezért mondja a Krizantén az ÚJ VILÁGOT TEREMTÜNK c. felhívásában, hogy az új világunkban meg kell szüntetni az ember technikai fejlesztésének a vadhajtásait, amivel csak a saját nagyravágyását mutatja ki, és azt szolgálja.

A Teremtő Istennel nem lenne senkinek se kapcsolata, ha csak azzal beszélne, aki oda utazik!!!!

A Nefilimek a Marduk „bolygóról”  nem emberként jöttek át, hanem szellemi lényként, és itt vettek fel emberi testet. A Szíriusziak szintén így jártak el…..

Aki ezeket nem érti, és el sem tudja képzelni, annak az egész Világegyetem azonnal háborúkkal és nép-faj- irtásokkal lesz tele….mint ebben a részben.

Ez csak egy okból jó: azt akarja bizonyítani, hogy a hüllőknek, más idegen lényeknek  milyen nagy hatalmuk van.
Magam részéről nem értem: mi akadályozhatja meg a hüllőket – ha ilyen óriási hatalmuk van -  abban, hogy már réges-rég kiirtották volna az utolsó embert is a Földről???
Miért csak ezután kerül erre sor???
Csak nem olvasták a Krizantén tanítást….és össze szégyellték magukat???
Oké! Most nem akartam gonoszkodni….csak vicceltem…de hát tényleg??? Miért nem???

A Föld belseje: hihetetlen, hogy mennyire eltérő nézetek vannak egy ilyen evidensnek látszó témában is.  
Helyesebben: igen, érthető, hogy aki fizikai szintű gondolkodás korlátait nem lépi át, az a Szellemi Valóság létezőit is a fizikai szint tulajdonságaival ruházza fel, és e szerint képzeli és éli meg.

A Tájos barlagon át mi is lejárunk rendszeresen a Föld belsejébe….szellemi úton.
És ott láttuk a belső tengert, stb, napot, és pálmafákat, tájat, stb…felvettük a kapcsolatot a 3 civilizáció képviselőivel….ez mind a szellemi valóság szintjén létezik…és nem fizikai.
Ettől ez nem kevesebb, hanem éppen több,….jobb…közelebb áll a Teremtő belső tartományaihoz….mert ott sincs egy fizikai morzsa se, csak szellemi….

A fizikai valóság az, amit a tudósok állítanak, hogy: a Föld belsejében az olvadt kőzetek és még beljebb a szilárd mag van.

A kettő egymást nem zárja ki, mert nem egy rezgés-tartományban vannak, hanem egymás alatt-felett.
A magasabb rezgésű tartományban lévő lények természetesen megkapják a lehetőséget, hogy a feladatukhoz mérten meglátogassák az alacsonyabbat….

De nem mennek oda háborúzni,….. és még a hálószobába sem leskelődnek, hogy mit csinálnak az emberek….

Krizantén azt tanítja, hogy a Nap a hozzánk legközelebb lévő Angyal-város…..
Tehát azon a rezgés-hő tartományon - amilyen a Napon van - az Angyalok vannak otthon.
És nem ég le a szárnyuk????

Ugye hogy mindjárt látni a két gondolkodás közötti alapvető ellentétet.

Ha a szellemi lények csak energia és tudásmezők…..akkor nyugodtan mehetnek a Naphoz, nem égnek el…

Ha azonban úgy van, mint a filmekben….hogy az Angyal arra vágyik, hogy egy földi nő legyen a szerelme és a párja????
Miért is??? Szeretné ha megkérdeznék??? Már megint hol voltát Józsi???

A Föld északi és dél sarkán lévő lyukak, lejáratok, a sarki fény, stb. mind nagyon érdekes. Az általunk tanultak alapján nem látszanak reálisnak. Persze az ilyen „információk” az emberek felé kiáramolva nagy-nagy kételyeket okozhatnak.

Persze az alap tétel ez: akit el lehet téríteni a Teremtő igazságaitól…azt el kell téríteni. Csak ilyen eltérített állapotban tudja megélni, hogy az általa követett „igazság” hova vezette, és annak mi lett az eredménye….

Az Ember megteremtésével kapcsolatos dolgokról már írtam.

A Nefilimek….a Sumér teremtés történek szereplői. Innen jöttek a szomszédból….a Marduk nevű „bolygó” lakói. A Sumér krónikában részletesen le van írva.
Nem emberek voltak, de emberi alakot is felvehettek.
Félig felemelkedett és félig bukott szellemi lényekként sok „emberi” tulajdonságot tőlük kaptuk. Ők valóban részt vettek az emberi lény özönvíz  előtti és utáni kialakításában, újra telepítésében. De nem az eredetektől, hanem csak egy kis időszakban….mintegy 1 millió földi évben visszafelé.

Hol van ez az Ember több száz milliárd év óta tartó fejlődési ciklusaihoz.
A 24000 éves ciklusok olyanok mint a fa levelei. Ugyanarról a fáról valók, de mindegyik más. Az egyik levélről nem lehet leolvasni, hogy a másikon hány tetű és katicabogár van. Nem lehet az időt egybe olvasva kezelni.

Ha valaki megérti, hogy az Ember a 24000 év alatt képes felemelkedni, és a rezgésszáma miatt elhagyni a fizikai lét-teret, és szellemi állapotba kerülve egy másik dimenzióban itt van velünk, …..de mégsem látjuk, mert egy „lépcsővel feljebb van….”
Vagy képes a civilizáció bukni, és akkor a Föld anyagába sűrűsödve a talpunk alatt van????
Persze nem így, hanem szellemi lényként, akinek nem kell utca és kocsma épület, és lakás, stb…mint nekünk.
Már csak fél-anyagi lény, aki anyagba sűrűsödött, mert nem a földi fizikai sík szabályai szerint van az élettere, és a létezése, hanem a lealacsonyodott szellemi lény állapot szerint, amit nem is tudunk rendesen elképzelni.

Mi a csoporttal többször voltunk közöttük meditációban, és olyanok, mint a zombik a filmen….lelassult a mozgásuk, a gondolkodásuk, várni kell a válaszukra, stb. nincs közösségük, nincs kivel beszélni, és a saját földi életük során kialakított téveszmék rabjai. Azok a dolgok veszik körül, ami a bukásukkal van összefüggésben.

Innen – az anyagba sűrűsödött állapotból - is fel lehet emelkedni, és akkor az adott helyen a „kőzet” már nem olyan, mint korábban volt, már más a kőzet tartalma….. Vagyis a 24000 éves ciklusokban a kőzet-világba besűrűsödő és onnan kiemelkedő lelkek miatt mindig változás van, és ezért nem az a „Föld” van a talpa alatt az új ciklusban élőnek, mint amilyen az előzőben volt.

Aki ezt nem tudja, az azt hiszi, hogy az Ontario tó partján lévő zöldes színű ős tönk 4,5 milliárd éve nem változott, és a legősibb kőzet, ami ma látható.  
És közben hány ciklus volt??? És mennyi változás??? És milyen ide-oda vándorlás és fejlődés és bukások sorozata játszódott le???

Ezt nem tudja senki. Mi sem, mert nincs is értelmes keresgélni.

Válasz Árpádnak 2.



Válasz Árpádnak 2.:

Grull Antal: Az emberiség eredete…c. könyv olvasása során kapott válaszok alapján írom le azt, amit a Szellemi Világból Krizantén és Tűzvirág nagyszellemek adnak a részemre.
Tisztelet Olvasó!

Látni lehet, hogy a részünkre adott tanítás egy felemelkedő Emberiségről szól, és arról, hogy a Jézusi úton haladva hogyan tudja minden ember a Szeretet, Elfogadás és Igazságosság elveit betartani,….. Szelíden.
Ez nem bírálat a könyvben leírtakkal szemben, csak egy másik gondolati minta.
Mindenki azt választja, amit jónak lát és hinni tud benne.

Úgy látom, hogy szakaszonként kell leírni a gondolatokat, ami a legfontosabb részeket tartalmazza. Így az olvasással egy időben írom ezeket, és szakaszosan elküldöm:

A Sumérok teremtés történetéről már írtam egy előadást, és azt hiszem, hogy fent van a blogon. Azt kell elolvasni a 12. Bolygó c. könyvvel együtt, és a kettő ki fogja adni a mai – az özönvíz utáni – emberiség legfontosabb összetevőit.

-                     A Teremtő nem közömbös.
-                     Csak nem reagált a Földön látható módon minden egyes dologra. Hagyja, hogy magad végezd el a saját magad fejlődése érdekében,…. vagy a bukásod felé vezető úton a lépéseidet.
-                     De Krizantén tanította nekünk: Semmit nem tilt, de korlátozza ha kell: Eddig és ne tovább. Ez a földi életben számtalanszor megtörtént már…..
-                     A háborúkra szükség van ma még, és benne az emberek válogatása történik meg folyamatosan, és a Föld tisztítása….aki már „megérett” arra, hogy meghaljon….annak meg kell halni. Az Emberiség mai rezgés-szintje az erőszak miatt ezt nem tudja kiiktatni.
-                     Most éppen ez van folyamatban….2000 év óta, hogy megtanuljuk a Jézus által elénk élt Szelídséget….Vajon mennyi ember ért el idáig????
-                     2025-ben lesz az utolsó háború Krizantén szerint.
-                     1914.- az I. Világháború kezdete volt „Jézus második eljövetelének” az indító eseménye, vagyis a Föld tisztítása…..csak mi nem látjuk az emberi szörnyűségek fedőként való működése miatt, hogy valójában a szellemi szinten mi mindent elvégeznek az Égiek egy ilyen háborúban…
-                     Egyébként a Teremtő jó szokása szerint: hátradől, és elnéző mosollyal szemléli tévelygéseinket….ha nem tudunk a rengeteg eszünk miatt Őrá hallgatni…..
-                     Félrevezető ez a nagy semlegesség, mert a Teremtő nem ilyen:
-                     Nem parancsol, nem követel, nem avatkozik be folyton a dolgaidba, mint az anyósod….de igen is van terve, és van célja, és határozottan segíti azokat, akik az általa felkínált jó utat választják…különben nem lenne Teremtő Isten!!!!
-                     Itt az egész Krizantén tanítás lényeg, hogy lediktálta a Teremtés menetét, és azt, hogy miért, és hogyan….de ennek elismétlésére itt nincs lehetőség….
-                     A 18. oldalon a Teremtés folyamata részben helyesen, több részében más gondolatok alapján van levezetve. Ezt Krizantén pontosan lediktálta.
-                     Keveredik a szövegben a lélek és a szellem fogalom is, stb….pedig nem azonosak. Ezt is Krizantén lediktálta.
-                     Szerintem teljesen téves az Emberi faj kipusztulásának gondolati menete.
-                     Az Ember az összes Univerzum részére termeli a „többlet szeretet energiát” és ezzel a Teremtés most folyamatban lévő menetében a legfontosabb mozgató erő, a Szeretet energia termelés letéteményese. Nem pusztulhat ki, akkor vége lenne az egész Mindenségnek…
-                     A Teremtő a levegőbe helyezte el az általa adott Szeretet energia készletet. Minden pozitívan gondolkodó és élő ember egy-egy lélegzettel beszív egy egységnyi szeretetet és benne további szeretet mennyiség keletkezik, amit a kilégzéssel kiáraszt.
-                     Ha megtanulja a technikát: tudatosan árasztja, amiért cserébe megkapja az „Isteni segítő energia” kört, ami a szentek feje körül látható glóriához hasonló. Ezzel tud az ilyen ember saját,- és más ember gyógyításában, tanításában hatékonyan dolgozni.
-                     Tűzvirág megfogalmazásában: Minden ember egy bió-elektro-mágneses, többlet szeretet energiát termelő, kézi készülék a Teremtő tenyerében.
-                     Miért pusztulna ki?????
-                     És mit ír a könyv a 20. oldalon???? Hogy a Hüllők nem ismerik a szeretetet::::

-                     Még a hüllőkről. Engem arra tanít a Krizantén: nem becsüld le más ember tudását. Ezért én nem kérdőjelezem meg, hogy a hüllők milyenek, a DNS-ük stb. milyen….a történetük, fejlődésük milyen,
-                     Az Ember azonban nem ilyen, amilyennek itt fel van tüntetve.
-                     Az Ember - Ádám és Éva - mint szellemi minta jött létre a Teremtő által kialakított minta szerint. Ez van leírva a Bibliában: Embert teremtett a saját képmására,….vagyis átadta a saját tulajdonságait a végtelen teremtő erő kivételével….
-                     Ez a minta ma is van,…. és számtalanszor felkeressük a csoporttal, ha az eredeti mintából kérünk segítséget a gyógyításhoz. Nem kell hozzá belépő kártya, stb. csak hit, és gyakorlás.
-                     A földi Ember ennek a mintának a földi vetülete is. A szellemi összetevőjét, tartalmát innen kapta eredetileg.
-                     A fizikai test azonban a Földi élőlények fejlődését követve jött létre a Teremtés evolúciójában. Vagyis nem az egyes fajok „nőtték ki magukat” és a hüllőből szárazföldi állat lett….ahogyan Darwin gondolta.
-                     Hanem minden egyes „lépcsőfok” betölti a fejlődés során addig elért szerepét, és az eredményt nem dobják ki, - semmit sem pazarolnak el Isten birodalmában - hanem megbecsülik, és nem kell még egyszer feltalálni a gerincet, mint szervet, ha már a hüllőknél meg van…a további lépcsőkben „megjelenő” élőlények is használják tovább.
-                     Ezért van az, hogy az Ember embriója végig járja a törzsfejlődés egyes fázisait is felismerhető módon, de ez nem azt jelenti,  hogy a hüllők DNS készletével lettek „keverve” stb….Hanem azt jelentheti, hogy akár a Föld történetében a Hüllő Univerzumban már felfedezett fejlettségi foknak megfelelő „gerincet” mint alkotó elemet, mint technikát, stb., a Föld élővilágának fejlődése során az itt dolgozó Nagyszellemek – teremtő munkájuk részeként – felhasználták, és alkalmazták. Ettől nem kellett a Hüllőknek ide jönni és bennünket fúrni-faragni.


Hát nem tudom, hogy ilyen ütemben mikor érek a könyv végére, de látni lehet, hogy szinte minden oldalon van néhány jó, kevert, vagy általam elfogadhatatlan állítás, stb.


Szóval bárki joggal kérdezheti, hogy miért vagyok és ilyen rohadtul okos, hogy mindenben el tudok igazodni a saját szám íze szerint.
Nem vagyok olyan okos. De ismerem a technikáját, és megkaptam a saját csatorna használatát, és így le tudom kérdezni az egyes tételeket.

Én azt írom le, amit a Krizantén vagy a Tűzvirág gondolati úton átad,…. és amivel én is egyetértek. Ha valami „necces” akkor még az Őrangyalomat is megkérdezem, hogy: „nekem jó ez” amit most szeretnék leírni????

-                     Mivel a Világ-Mindenség fejlődése ilyen – emberi ésszel elképzelhetetlen, és hihetetlen - nagy idő-tartalmat ölelne fel - ha volna idő a Szellemi Valóságban – ezét az Égiek megteszik azt a szívességet nekünk, hogy időszakokat jelölnek meg. De ezeket mi emberek a saját kényünk-kedvünk szerint használjuk. Holott a mai tudatunknak kivetítése akár Jézus idejére, és a régmúltba, vagy a jövőbe….csak tévedésekhez vezethet.
-                     Ezért nekem mindegy, hogy a hüllők 5 milliárd évvel ezelőtt mit csináltak a Földön, vagy mit sem. Ezért azzal sem vitatkozok, hogy itt jártak, stb.

Az én ismereteim szerint mindössze három időszak van, ami a legfontosabb információkat tartalmazza a mai életünk szempontjából:

1./ A Teremtés ideje és története, amit már sokszor meghivatkoztam.
Ekkor lett lefektetve a Szellemi Világ és az Anyagi Világ működésének összes alapszabálya. Ezt kikerülni nem lehet.
Már az óvodától kezdve tanítani kell, ha erre megérik az Emberi társadalom.

Helyesebben épp most történik ennek a folyamatnak a felgyorsulása. A „megérik” helyett a szétválasztódás és fejlődés fogalmak a pontosabbak.
Mindenki a saját maga által választott irányba halad….egyre gyorsabban.

2./ Jézus által elénk élt emberi gondolkodási és cselekvési minták összessége, vagyis a földi élet helyes megélésének szabályai most, a 24000 éves ciklusunk végén. Ez egyben a felemelkedés egyetlen útja is.
Természetesen ez nem vallási, vagy faji,- stb. fogalom, vagy megjelölés….épp ellenkezőleg, a kínai ember épp úgy választhatja pl. a Szelídséget, mint a magyar….

3./ Minden Embernek a saját, mai szellemi és fizikai élete,- történései,- ami a gondolati és cselekvési minták örökös változásával, vagy….azok berögzülésével van összefüggésben.

A fentiek jobb megértése érdekében elég sokszor vissza kell nyúlni az előző fizikai testünkben megélt dolgokhoz is, de ez szerintem a 3./ pontban lévő „mai élet” fogalmában benne van, éppen úgy, ahogyan a fa gyökere a fához tartozik akkor is, ha azt a föld eltakarja.

A többi időkben történtek már nem a legfontosabb tanulni valót adják, hanem csak a kíváncsiságot elégítik ki. A kíváncsiság pedig önmagában nem rossz, sőt Krizantén az Ember egyik legfontosabb motorjának tartja….ha nem válik túlzottá, és öncélúvá!!!!

Én ezért nem vagyok oda Atlantiszért sem.
Atlantisz a legnagyobb felemelkedést….és bukást mutatta be, és épp az aktuális – legutolsó – özönvízzel ért véget a története a fizikai síkon.
Ezért nem ájulok el az Atlantiszi angyalok, stb…..kurzusoktól sem.
Azok is „elterelik a figyelmet” a ma legfontosabb dolgokról…..

Nem ők adják nekünk a mai élethez legszükségesebb tudást, hanem a fenti 3 pontban íródott és megélt szabályok,- és tapasztalatok.

Persze tudom, hogy az Atlantisziak legjobbjai – őket is mondhatjuk a tudás őrzőinek – hozták át a szellemi síkon a tudás egy részét, és adták át az újra gyarapodó és tudásban – lélekben fejlett Emberiség részére.

A Szelídséget azonban ők sem tudták.
Csak Jézus hirdette meg, mint az emberi felemelkedés MA elengedhetetlen lelki kellékét, gondolkodási és cselekvési mintát. 

A Vízözön óta eltelt mintegy 12000 év alatt is felemelkedett 4 földi civilizáció. Erről már írtam a blogon.
A felemelkedést nem az Atlantiszi „nyomdokon” keresztül érték el. A szelídség egy formájaként használták a „szellemi és a földi sexuális energia harmóniáját”, amit a Sumérok a teremetés-történetükben a „templomi szent szerelem” fogalommal jelölik, használják.
És való igaz….aki szerelmeskedik….az nem háborúzik….

Itt csak az a fontos, hogy igen: a legutóbbi 12000 évben felemelkedett Emberi Civilizációk is jelen vannak a mai földi életet segítő más szellemi lények és más kultúrák mellett.

A Csoporttal rendszeresen kapcsolatot tartunk a Tájosz barlangban tett látogatásaink óta 3 felemelkedett Civilizációval, a Szíriusziakkal, a Nefilímekkel, és egy Pigmeus földi civilizáció képviselőivel. A küldötteik „itt vannak a Piramisban” nálunk, és kapcsolatba lépnek velünk, ha hívjuk Őket, vagy közölni szeretnének valamit.

Krizantén tanítása szerint egyiknek sincs szüksége arra, hogy az Embert kizsákmányolja, bántsa, megcsonkítsa, stb…..

A tegnapi napon mondta el az egyik hölgy, hogy gyerek kora óta „látogatják” az UFFÓK. És általa nem kért,- kívánt dolgokat is műveltek vele.

Hát bizony….nagyon szélesre kell nyitni a gondolkodásunkat ahhoz, hogy el tudjuk képzelni:

A Földre való leszületés előtt sorban álltunk, és kérvényeztük, hogy ide jöhessünk. A hálótervbe beépítettük, hogy már gyerek korban az UFFÓK-kal felvesszük a kapcsolatot, hogy a fizikai testünk is olyan legyen, amilyen az akkor átlagos anyai-test révén nem születhetett meg, és ezért később kellett „feltuningolni”.
Csak ilyen fizikai testel van esélyünk, hogy a feladatunkat végre tudjuk hajtani….például ebben az esetben is ezt a választ kaptam….
És mindezt az agyunkban a fátyol letakarta, és most nem értjük…nem hisszük…stb….

Pedig minden „idegen civilizáció” azt „lesi”, hogy az Ember hogyan tud felemelkedni a mostani 24000 év végén….. egy olyan korból kiindulva, mint amilyen a Római rabszolga-tartó civilizáció volt.
Ugye mindenki tudja, hogy Atlantisz bukásának éppen ez volt az egyik oka….az, hogy rabszolgaként tartották a Lemúriaiakat….bele is buktak….
Nekünk is majdnem sikerült ebbe beleragadni.

Persze én is tudom, hogy van most is, un. modern rabszolgaság….de ez nem intézményesített, és nem a gazdasági élet alapja….hanem a kizsákmányolás eszköze, ami ellen az egész Emberiség küzd, és ami még fontosabb, hogy minden jó érzésű ember tudatában elutasítja.

Úgy érzem, hogy mára megint elég volt.

Szertettel: István

.

Válasz Árpádnak 1.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet nagy tanító, és senki sem hiányozhat az "osztályból", én se. Mostanában nagyon komoly leckéket kaptam,...tanán megtanultam...nagyon igyekeztem....egyszer talán erről is írok....és most egy kicsit más témában jelentkezek. Persze a Magyarság jövője c. sorozatot is befejezem....egyszer. 

Ez a más téma egy könyv, és az olvasott anyag egyes részleteihez kapott üzeneteket, gondolatokat írtam le, és teszem közzé. A forma egy levelezés, mert Árpád felkérésére olvastam el a könyvet...ahogyan azt az alábbiakból látni lehet majd.



 Válasz Árpádnak 1.

Grull Antal: Az emberiség eredete…c. könyv olvasása során kapott válaszok alapján írom le azt, amit a Szellemi Világból Krizantén és Tűzvirág nagyszellemek adnak a részemre.

Tisztelet Olvasó!

Látni lehet, hogy a részünkre adott tanítás egy felemelkedő Emberiségről szól, és arról, hogy a Jézusi úton haladva hogyan tudja minden ember a Szeretet, Elfogadás és Igazságosság elveit betartani,….. Szelíden.
Ez nem bírálat a könyvben leírtakkal szemben, csak egy másik gondolati minta.
Mindenki azt választja, amit jónak lát és hinni tud benne.

Kedves Árpád!

Így legyen 5 találatosom a lottón, ahogyan a könyv olvasásával kapcsolatos előzetes érzésem bejött. Itt is egészen már nézőpontból látott igazságok,- fél-igazságok,- idejét múlt információk,- stb. sokasága vegyesen van leírva azzal, ami ma hasznos és előre vinné az életünket.
Nem rossz, és nem is akarom minősíteni, de ....idejétmúlt, nem felemelő, és általános érvényű, stb.
Ahhoz, hogy mindent megválaszolja, egy új könyvet kellene írni.

Most a 16.- oldalig jutottam, de már az egész Krizantén tanítást meg kellene ismételnem ahhoz, hogy válaszoljak.

Ezét javasoltam korábban is, hogy gyere el egy napra - ha többre nem futja az idődből - és akkor nagyon sok mindent kibeszélhetünk.
Egy dologara megkísérlem a választ - persze csak a lényegét tudom itt leírni:
Krizantén tanításából ismerjük, hogy 144 Univerzum van a Minden létezőben....vagyis az összes Világegyetemben.
Ebből 7 Univerzum az Ember-típusú lény által lakott.
Itt  az Ember a gondolkodásra és érzésekre képes lény, aki a Teremtőhöz igyekszik vissza, és közben fejlődik,- stb.
A többi Univerzumban is 7-es csoportokban vannak akár milyen más lények. Ezek között a hüllők is.
A 140 fölötti 4 Univerzum a központi irányítás szerepét tölti be.
A Föld és a hozzá tartozó Univerzum az Emberrel a Szeretet energia termelés és küldés középpontja.

A mi Föld nevű bolygónk a II. Teremtés elején jött létre, amikor az I. Teremtés során teremtett Szellemi Világ főszereplőinek 1/3-da elbukott. Ezeken, a bukott Első Teremtett Nagyszellemeken akart a Teremtő segíteni.
Ekkor teremtette az Ember-szellemeket, akiknek a feladata volt a Föld létrehozásában,- élő világgal való betelepítésében való fő-szerep,- munka,- tényleges személyes megélés,- stb. együttesén keresztül történő részvétel.
Így a Föld és az Ember /aki nem azonos a fenti Ember-szellemekkel/ az első olyan létező, aki részt vett abban, hogy a bukott Nagyszellemek visszatérhessenek az anyagba sűrűsödött állapotból az Anyagi világba - ez a Földön élő Ember - és ennek fejlődésével a Szellemi Világba.
A Szellemi Világ a Létező Mindenség több mint 2/3-ada.
A Föld és az Ember olyan egymásra utalt testvér-szellemiség, amelynek a sorsa egymáshoz kötött.
Egyben a Föld az Ember gyakorló pályája, színpada, a fejlődésének,- és bukásának színtere.
Itt az Ember 24000 éves ciklusokban szervezett ütemes fejlődést produkál /felemelkedik - vagy bukik ciklusonként /, ahol már mindenki részt vett az Emberi élet által nyújtott gyakorlás lehetősében. Ugyanis ez a folyamat több száz Milliárd éve folyik szakadatlanul.
Ilyen háttérrel teljesen értelmetlen az Ember életét hüllők uralta vérvonalhoz, stb. kötni.

Nem a hüllők hozták létre az Embert.
Az Ember a Teremtő teremtménye,….. de a hüllők is az Ő teremtményei.

Ugyanakkor valóban részt vett már minden Létező Lény ilyen-olyan időszakokban, és időtartam alatt,- és folyamatában a Földi életben. Épp a saját fejlődése érdekében. Persze ezek között számtalan volt, aki uralkodni is akart.

A mai életünk Lényege: A Teremtő mostani üzenet:

A Földet Én teremtettem, és nem az Ember.
Ezért a Földet nem engedem elpusztítani…. - ezért nem lesz III. Világháború sem.
Az Embert is Én teremtettem: ezért nem engedem kiirtani.
Rómát én törtem össze: és nem engedem Világ-uralomra.
Az Ember és a Föld a mostani 24000 éves ciklus végén FELEMELKEDIK, bárki bármit is tesz. Ezt - az Emberiség mostani fejlődése alapján - már a Teremtő eldöntötte.
A felemelkedés célja a Dimenzió váltás: 2101. dec. 31. - 2102. jan. 1-én.

Az addig visszalévő közel 90 év alatt mindenki maga dönti el, hogy hova akar tartozni.
Az Új Föld - Új Ember kategóriába.....és akkor nem a hüllőkkel, és azok uralkodási erőlködésével kell foglalkozni, mert az gátolja az egyén fejlődését....

Vagy a meglévő földi Világ által láthatóvá tett - és rejtett - dolgaival - ami ide kötözi a gondolati világát az egyénnek, és ezért ide fog tartozni.
Kedves Árpád! Látod ehhez a néhány sorhoz is több mint fél óra kellett, és még semmit sem írtam le. Ezért javaslom a személyes találkozást.
A könyvet persze elolvasom, de sokáig tart.
Szeretettel üdvözöllek: István