2012. október 3., szerda

Az anyagba sűrűsödött lelkek megsegítése 3. rész




Az anyagba sűrűsödött lelkek megsegítése
3. rész



Tudjuk, és mindenki érzékeli, hogy az idő „felgyorsult”.
Amihez korábban hetek kellettek, az mos akár pár percen belül megtörténhet.

0000000000000000000000000000000

Velem történt nemrég, hogy az évek óta halogatott szemüvegcserét fél óra alatt elrendezték az Égiek.
A legutolsó szemüvegemmel sokat kínlódtam. Nem volt igazán jó a keret, stb., de nem mentem el kicseréltetni. Ma sem tudom, hogy miért?
A lakásban nem használom, az olvasáshoz nem kell, stb. vagyis gyakran kell letenni, és felvenni, ha távolba kell néznem. Ezért mindig figyelem kell arra, hogy hova teszem le.

Egyik délután a szemüveget a fotelba tettem le egy perce, mert valamit meg kellet néznem szemüveg nélkül. A gondolat ott volt a fejemben, hogy nem jó helyre tettem,  mert még valaki ráülhet – ami kb. 20-30000,-Ft kiadást jelenthet, mert ennyibe volt a szemüvegem évekkel ezelőtt, amikor csináltattam. Elhessegettem a gondolatot, …..mert rövid idő múlva úgy is felveszem.

Így is lett. Azaz csak szerettem volna felvenni,……… mert az egyik csoporttársam hozta felém, hogy véletlenül ráült a szemüvegemre.
A fém keret teljesen elgörbült. Amikor vissza-görbítettem, ketté vált.

És láss csodát: nem volt bennem semmilyen rossz érzés, aggódás, a pénz miatti elkeseredés, stb.. Tudtam, hogy most segítettek az  Égiek, hogy végre megszabaduljak ettől a kerettől, ami rossz a szememnek is. Magamtól pedig nem dobtam ki, mert spórolós és lusta is vagyok.?

Azonnal jött a gondolat, hogy menjek a Vásárcsarnok melletti Optikába, és perceken belül oda motoroztam az ideiglenesen összeragasztott kerettel. Ahogy a bukósisakot levettem a fejemről a keret természetesen ketté vált ismét.

A pultra tettem és azt mondtam: nekem most egy új keret kell, és tudom, hogy Önök csodát tudnak tenni, és találnak egy új keretet, ami a lencséhez jó.

Több keretet próbáltak, és kérdezte a hölgy, hogy műanyag keret is jó?...továbbá azt közölték, hogy legalább egy nap kell ahhoz, hogy az új keretbe beillesszék, csiszolják a lencséket. Nekem már sokszor volt műanyag keretem, és nem elleneztem. És elmondtam, hogy ha szemüveg nélkül kellene vezetni az sok gondot jelentene.

A hölgy bevitt egy keretet a műhelybe, és két perc múlva kijött az új szemüvegemmel, mert csiszolás,- illesztés nélkül jó volt a műanyag keret a lencsékhez.
Kerek volt a szemük amikor azt mondtam: biztos voltam benne, hogy varázsolni tudnak….
Ma is ezt a szemüveget hordom, és sokkal jobb a szememnek, mint amivel évekig kínlódtam. És végül, mindössze 7000,-Ft-ba került az új keret. 
Tényleg igaz: a kis csodák hétköznapjaink részévé váltak.

0000000000000000000000000000000000


Visszatérve az idő felgyorsulásához, miben jelenik ez meg?

Mindenki észreveszi, hogy az általa elindított gondolatra, cselekedetre szinte azonnal jön a válasz.
Nincs késlekedés, a következményt azonnal megtapasztalhatjuk.
És ez a fontos.

Az emberek „felnőttek” a feladathoz, hogy önmagukon javítsanak.
A gondolkodásukat, a cselekedeteiket átírják, hogy magasabb lépcsőre lépjenek.

És még egy dolgot tapasztalunk: az új érdeklődők – akik jönnek a Csoportba – szinte mindent tudnak, belülről, úgymond önmaguktól.

Vagyis kinyílnak a fejekbe az új kapuk, amelyek új gondolati és cselekvési minták felhasználásának lehetőségét hozzák magukkal.

Olyanokat, amelyeket fél évvel ezelőtt az illető azonnal elutasított volna.

Ebben a folyamatban fő hangsúlyt kapott a családon belüli,- vagy szoros párkapcsolaton,- a szűk baráti körön belüli ellentétek feloldása.

Amíg az ellentétek határozzák meg az ilyen kapcsolatot, addig a résztvevők épp a legfontosabb körrel, a családdal, az élettárssal, a jóbaráttal nem képesek az egység megteremtésére.
Pedig velük kell és lehet az első szeretet kört megalkotni, ha a Csoportban megtanultam a módját, vagy már tudom magamtól.

Sorban jelentkeznek a Csodálatos Energia Kör gyakorlatok során azok, akik az anyjukkal, vagy az apjukkal képtelenek voltak – akár évtizedek óta – a kellő harmóniát megteremteni.

Milyen lépések kellenek ehhez?

Először is Önmagam szeretete: amely nem káros önimádás, hanem kellő önismerettel párosuló helyes gondolati és cselekvési minta.
Ha magamat nem szeretem valamilyen – az árnyék oldalra lesüllyedt - tulajdonságom miatt, úgy mások felé is csak ezt korlátokkal terhes energiát tudom kisugározni. A Földön senki sem lépheti át saját árnyékát.

Önmagam felvállalása: ez a második fontos lépés.

Ki kell nyilvánítanom azt, amit én szeretnék, és amit én várok ahhoz, hogy a mai állapotomban jól érezzem magam.
Ha ezt nem teszem – általában a belénk nevelt ál-szerénység miatt – akkor a környezetemnek fogalma sincs arról, hogy mit szeretnék. Csak kitalálni lehetne azt, hogy mi tetszik nekem, vagy mi nem. Ennek sikerességét már sokszor megtapasztaltuk …..negatívan.


Nagyon fontos, hogy:

A kinyilvánítás ne haragos legyen.
– peresze hogy megsértődtem,…. ha ennyit sem tud az anyám,…. hogy én mit szeretnék.
Ne legyen benne elvárás, és ne legyen kezeletlen indulat….Miért???

Mert ilyenkor az indulat „gyorsabban” célba ér, és a másik ember csak azt fogja föl. Nem is hallja meg, hogy mit mondok, és mi annak a tartalma…..csak azt hogy indulatos vagyok, és ellen-indulattal válaszol rá. Már is kész az újabb szikrázás…ami semmivel sem vitte előbbre a két ember viszonyát. Hiszen már sokszor szikráztak, és most sem tudják, hogy a másik tényleg mit is akarna.

Ezért, ha jön a szituáció felém, és érzem, hogy megint elsodor az indulat….már előre mondjam ki magamban, hogy nem válaszolok azonnal….várok, számolok, stb….és utána halkan, nyugodt hangon mondom el a véleményemet, vagy a kérésemet. Röviden.
Az ilyen közlés óriási hatóerőt képvisel.

Mivel nem reagáltam az indulatos kitörésre…az, az én ellenállásom híján elenyészik, nem erősödik fel…
Ahogyan Jézus mondta: ne állj ellent az erőszaknak…

A harmadik:

A Szeretet érzését,… vagy ennek fontosságába vetett hitemet-tudásomat kell előre helyezni….és csak ezt követően kell számba venni azt, hogy miben különbözünk – mondjuk a szülőmmel…
/A fentiekben egy kis kitérőt tettünk a fő vonaltól, de most vissza megyünk az eredeti témához./
000000000000000000


Visszatérek az energia hálók használatához, ami az anyagba sűrűsödött lelkek megsegítésének fő eszköze.

A Földet behálózó Ley vonalak, „energia folyamok” egyikét  Csoportunk „gondozza” dolgozik rajta,- és vele.

Már a kezdetek óta összeköttetésben voltunk a Máriagyűdön lévő Szűzanya-energia feltörés helyével. Innen energia-hidat építettünk ki a Mohácsi út 35.ben lévő Piramissal.
Majd a Mecseken a Tripammer fa energia-gyűjtőhellyel is létrehoztuk ezt a hidat.
Később a Pilisben, a Dobogókő-i  helyszínnel, a Föld Sziv-csakrájával is összekötöttük a hidat.
Azután Mariska és Eta voltak Medjugorjéban, a Szűzanya jelenések helyszínén, és ezt is bekötöttük a rendszerbe.
A továbbiakban a Duna mellet: Mohácsnál, a Szekszárdi híd, a Dunaföldvári híd hídfőjénél, és Szászhalombattán a Finomító nagy-kéményénél, Budapesten a Lánchídnál lévő energia-pontokat kötöttük be.
Közben valamikor a vonal másik végpontját a Stonehenge-i kő-kört is sikerült bekapcsolni, amivel a kezdő és a végpont is a helyére került.
Végül Veronika a Kölni dóm nagytornyára is lehívta a fénygyűrűket, és azt is bekapcsoltuk. Így lett teljes a Ley vonal, amely lehetővé teszi a két végpont közötti energia áramoltatást, és így számtalan szellemi gyakorlat hátterét biztosítja.

Olyan hihetetlen nagyságú energia működtetését tudjuk elvégezni ezzel az energia vonal-híd segítséggel, hogy azt korábban elképzelni sem tudtuk.

Ennek aktiválásával tudjuk pl. a Föld élővilágával, a vizekkel, a háborúk és katasztrófák helyszíneivel kapcsolatos szeretet energia küldést elvégezni, vagy a Magyarországon létrejövő Paradicsomi környezetet támogatni és védeni.

/ez ahhoz hasonló, mint a külszíni bányákban létrehozott akár 50-100 méter hosszúságú és szélességű, több száz tonnás gépláncokat egy 1,7 méter magas, 70 kg-os ember irányítja, működteti./

Rövid beszámoló adok a Csoportunkban történt legújabb fejleményekről is.

Kiáradás, békésen,- szeretettel és barátsággal…

Veronika: Pestre költözik, és így viszi magával azokat a feladatokat, amelyeket már főállásban, kenyér-keresettel végez.
Mindezt a Csoportunk teljes szellemi támogatásával, és szeretetével.

Természetesen megtartja a lehető legszorosabb kapcsolatot a Csoporttal, és szándéka szerint ellátja az új csoporttagok esetében a szellemi anyakönyv, és az előző életek lekérdezését az Akashából.
Ha ez valamiért mégsem működne: Krizantén Inci – István részére leadta ennek a lekérdezésnek a jogát. Így a Csoport további fejlődése biztosítva van.

Rita: A lélek-tánc vezetésében olyan magasságba jutott, hogy a nyáron önálló sikeres tábort szervezett, és vezetett a Dombai tónál.
Ezzel a lendülettel most saját csoportot szervez a Mária Magdolna támogatásával működő női befogadó erők csodálatos megtapasztalásáról.
Mindezt a Csoportunk teljes szellemi támogatásával, és szeretetével.

A fenti történések után indult most újra a Tűzvirág Csoport feltöltését is célzó új kiáradás, amelyet ez az összefoglaló is céloz.

A Csoport nem esik szét, nem lesz kisebb, nem kell félni, hogy a feladatokat nem tudjuk ellátni. Azért kell leírnom ennyiszer ezt a sok nemet, mert sokan attól tartank, hogy az új időkben már kevesebb erőt fogunk képviselni.

A mai napig – 1 hét alatt – négy új ember is jelentkezett, akik – ha bekapcsolódnak – feltölthetik a szükséges létszámot. Ők nem olyan kezdők, mint amilyen én is voltam 14 évvel ezelőtt. Már minden fontosat tudnak maguktól, a fejükben van a tudás, csak egy kicsit össze kell rendezni, hogy biztonságban érezzék magukat, és megtalálják a saját feladatukat, önbizalommal teljenek fel. Ezen vagyunk most.

Szeretettel: István



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése