2012. október 3., szerda

Az anyagba sűrűsödött lelkek megsítítése 1. rész




Az anyagba sűrűsödött lelkek megsegítése
1. rész

Ez év tavaszán történt. Egy fiatal házaspár által bérelt lakóházban az asszony éjszaka sokszor felébredt arra, hogy nincs egyedül. Szellemi lényeket látott maga mellett elvonulni, libasorban. Szürkék voltak, komorak, csuklyával a fejükön. Nem néztek rá, nem szóltak semmit se, csak vonultak, mintha valamit keresnének.
Sokszor nehezen ébredt, össze volt törve reggelre.

Kérte a segítségünket. A beszélgetés során kiderült, hogy 40-50 évvel ezelőtt a házat egy bányamérnök építette, saját maga. A bányából kikerült meddő köveket használta az alapozáshoz, és a falak is ilyen kőből épültek.

És ez volt a kulcs a zárba.

Az anyagba sűrűsödött lelkek a földben vannak benne, ez a lét-terük.
Ahogyan mi a levegőben vagyunk benne, ez a közeg a mi lét-terünk.

Nekik a fejlődésük során az anyagból kell kiemelkedniük, ha arra a szellemi rezgésszámuk emelkedése révén már alkalmassá váltak.

Azért sűrűsödtek anyagba, mert a gondolkodásuk-cselekedeteik a földi életben annyira elkülönült az egységtől – az Ember és Isten egységétől,- vagy mindkettőtől,- vagy csak valamelyiktől – hogy az Emberi egység /emberiség/ rezgéstartományából kiszakadtak. Kiszakították a „zsák alját” és kihullottak az alattunk lévő lét-térbe, amely az egész Univerzumban a legalsó lét-tér, ahonnan még van vissza-út.

Hogy kik kerülnek ilyen helyzetbe?

Például egy katona, aki nagyon „jó katona” , vagyis nagyon sok embert ölt meg.
Vagy például Sodoma és Gomora lakói, akiket a Teremtő a tűz-halállal mentett meg.
Mitől is mentette meg???? kérdeztük Krizantén nagyszellemet. Hiszen elpusztultak!!
Attól, hogy ne süllyedjenek még mélyebbre.
Mert van még mélyebb is?
Igen.
Krizantén tanítás szerint az „anyagba rögzültek” a legalsó állomás.
De onnan már nincs vissza-út. Aki oda kerül az már nem vesz részt a szellemi körforgásban.

Visszatérve az anyagba sűrűsödött lelkekhez, őket a földben a saját téves gondolati mintájuk /önzésük, gőgösségük, nagyravágyásuk, az emberek feletti hatalmuk, stb./ zárva-fogva tartja. Róluk az Univerzum nem mondott le, csak megtapasztalhatják a saját gondolataik és cselekedeteik következményét, az elkülönülés,- egyben elzártság érzését.
Szabadulni csak akkor tudnak, ha ezt a gondolati mintát már hajlandók megváltoztatni, átformálni,…. és segítséget kérnek, mert elegük lett a bezártságból.

Az anyag, a föld nem csak elzárja, de egyben „védi is őket” , meleget ad. A lelassult gondolkodáshoz lelassult lét-teret, mozgásteret, stb. biztosít. Ott vannak otthon, és ott mindezek mellett biztonságban érzik magukat.

A bányászat során kiszakított kőzet olyan, mint a nagyon koraszülött baba.
Nem életképes, nem tud önmagától fejlődni, védeni kell. Inkubátorba teszik.

A kiszakított kőzet bukott lélek-lakói azért vonultak libasorban, mert keresték a meleget, a helyet, hogy visszajussanak a védett környezetbe.
Amikor nem vonulnak, akkor összebújnak, mint egy-egy sündisznó-gömb. Ezt a formátumot is megmutatták a vizsgált helyszínen.
És természetesen onnan veszik fel az energiát, ahol vannak. Nem gonoszak, de energiára nekik is szükségük van. Nem véletlen, hogy a fiatalasszony összetörve ébredt reggelenként.

Az ő megsegítésükhöz  küldött megfelelő eszközöket Tűzvirág nagyszellem, és megmutatta, hogy egy energia-sátorba, „inkubátorba” kell helyezni őket.

A Tűzvirág Szellemegyesülés - a mi Csoportunk - feladatául kapta, hogy segítsünk nekik.
Ez egyben a környezetükben lévő embereknek való segítést is jelenti.
Egyben a Földanya segítését is jelenti, hiszen a felszínét nyomják lefelé a kitermelt meddőhányók, kövek, porrá őrölt és vízzel kezelt zagy-tározók, stb.

Miből áll a segítség?

Energia,- fény piramist kell föléjük helyezni, és minden héten a keddi gyakorlatban energia utánpótlással ellátni azokat.  

Először az Ország összes bányájára, kőfejtőjére, stb. kell a fény-piramist felrakni, ahonnan anyag került a felszínre. Ezt megyénként kellett elvégezni. Ma már az utolsó megyék vannak vissza, dél-keleten.
Azután Európa,- és végül földrészletenként az egész Föld összes bányája következik.

Természetesen ezek a spirituális munkák csak az Égi Nagyszellemek segítségével végezhetők el. Mi azt sem tudjuk, hogy pl. Pest megyében hány bánya van.
Mert nem az a dolgunk, hogy a bányákat ismerjük. Csak az,  hogy a megye összes ilyen helyére energiát küldjünk gondolatban. Az Égiek oda irányítják, ahova kell, és annyira egészítik ki amennyire kell.

A kulcs itt az Ember:
- aki hajlandó többlet szeretet energiát termeli a szívében-gondolatában, és azt
- hajlandó ilyen célra felhasználni, és
- hajlandó együttműködni a Nagyszellemekkel, és
- elhiszi, hogy ez értelmes dolog, és nem őrültség, stb. /még ezen kívül is van egy csokor feltétel, hogy az eredmény jó legyen./

A fokozatosságot azonban be kell tartani.

Ennek jelentőségét legjobban a bikát vállára vevő parasztlegény esete példázza.
Volt egyszer egy paraszt legény, aki arról volt híres, hogy egy bikát fel tudott emelni a nyakába,- vállára….. jókedvéből.
Csak azt nem tudták az idegenek – akik csodájára jártak – hogy kisborjú kora óta a legény minden nap háromszor vette a nyakába a bikát. Hozzá edződött a feladathoz.

A kivitelezéshez is felkészítették a Csoportot, és elláttak bennünket megfelelő eszközökkel.

Még a tavasz folyamán elkezdtük a Tűzvirág szeretetháló létrehozását.

/Biztosan van minden Csoportnak saját energia hálója, mezeje, ha tud róla, ha nem. Mi tudjuk, és a folyamatot is megéltük./

Először az egyenlítő fölött, majd a rák és baktérítő fölött, majd a sarkkörök fölött létesítettünk energia gyűrűt. Továbbiakban az észak-dél irányú gyűrűket helyeztük el gondolati úton és végül a hálót erre szőttük rá.
Augusztus 11-ére készen lett a Tűzvirág szeretetháló.

Erről a szeretethálóról minden csoporttag kapott egy közvetlen energia szálat, amit saját testéhez köthetett, illetve házában, lakásában a kedvenc ülőhelyéhez kötött. Így a háló bárhonnan azonnal elérhető, és folyamatosan használjuk.

Annyira megerősödtünk, hogy egy ennél is magasabban lévő - de még így is közeli –
új hálót, a Krizantén hálót is „létrehoztuk” a Nagyszellemek segítségével.

A Nagyszellem egy virág-koszorút, majd egy virág-papucsot adott minden csoporttagnak. Ebben az öltözetben tudjuk a legnagyobb hatékonysággal átvenni az égi üzeneteket, energiát.

A Krizantén szeretethálóról vesszük le közvetlenül az anyagba sűrűsödött lelkeket segítő fénypiramisokat, és erről dolgozunk sok más témában is. 

Közben a Pécs, Mohácsi 35.-ben lévő saját piramisunkba újabb lakókat kaptunk.

Földanya küldte föl - a legfelsőbb energia mezőjéből - azokat a fény-gyermekeit, akik itt maradtak nálunk, mint egy óvodában. Minden csoporttag választott,- vagy őt választották ki a Földanya-gyermekek, és így mindenki fogadott-szülővé vált. Velük rendszeresen beszélgetünk, játszunk, stb.

Kedves Olvasó!
Közben az 1-2 oldalas írásból 10 oldal lett. Ezért 3 részre osztottam szét, a könnyebb kezelhetőség érdekében.
Most az első rész végén jelzem, hogy a Szentgyörgy hegy témájával folytatom a beszámolót.
Szeretettel: István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése