2011. október 31., hétfő

A TOBOZMIRIGY

Krizantén 77. üzentében ez áll:

„Az emberi agyban elől a homlok mögött középen helyezkedik el a Tobozmirigy, ami jó embereknél a harmadik szem. Ezen keresztül kapja az intuitív gondolatokat, a lélek irányítását is. Ha a lélek irányítása sikeres, akkor ez a szerv fizikailag is fejlődik, sejtszaporodás jön létre. Ezek a sejtek mind jobb és jobb antennaként szerepelnek.

Gonosz-rossz embernél a Tobozmirigy fejlődése leáll, sőt sejtpusztulás révén csökevényesedés áll be, melyet a sok rossz gondolat idéz elő.

Jó és rossz gondolatokra, lelkiállapotra azonnal reagál, ezért Isten ítélőszékének is felfoghatjátok. Itt dől el minden pillanatban, hogy ki, mennyi információt, lehetőséget, tudást kap az égi csatornán, vagy mitől zárják el, mit vesznek vissza tőle, mert rossz gondolatait nem tudta jóra alakítani. Ezért nem lehet semmilyen technikával és álszenteskedéssel senkinek a harmadik szemét kinyitni. 25% jó, 75% rossz felosztásnál nyílik automatikusan, és az előbb elmondottak alapján növekszik ill. csökken fizikailag és spirituálisan egyaránt.”

Az üzenet még 2001 évben érkezett Lacinak. Azóta többször is előkerült a téma, és mindig elégedetlenség volt bennem a fenti százalékokkal.

Olyan hihetetlen, hogy csak 25 % nagyságú a jó bennem, és ez már a Teremtő szerint olyan sok, hogy ettől elindul a tobozmirigy fejlődése????. Hogyan lehetséges ez?? Ilyen alacsony a rezgésünk??

Valahogy nem állt össze bennem a kép a többi tanítással összhangban.

És most 2011. október 15.-én szombaton valami elkezdődött.

Hirtelen össze kötötte az agyam Krizantén másik tanításával a fentieket, azzal, hogy :

Minden ember születésekor az Univerzum teljes tudását hozza magával.

Ezt a tudást, azonban csak akkor kezdi használni, ha eljut arra a rezgés-tartományba, ahol egy-egy témával kapcsolatos „ajtó kinyílik”….

Vagyis a felismerés és a megértés párosul.

És még egy nagyon fontos tétel járul ehhez: Ez teszi ki az agyban tárolt tudás 50%-át.

Vagyis egy ilyen átlagos embernek, mint amilyen vagyok nem az agy teljes,- 100 %-os tudásából kell a fentieket levezetni, hanem csak a feléből,….az 50%-ból.

Így már egészen más a képlet!!!!

Akiben a jó gondolatok rendszeres használata meghaladja a 25%-os arányt az már átlépte a „jó-rossz” tartomány felezővonalát.

Akár az 1%-os meghaladás is a jó oldalra billenti el a többséget, hiszen a 26% több mint az 50 fele.

Lekérdeztük Krizanténtól és Tűzvirágtól, hogy válaszolnak-e egyenként a csoport tagjaira vonatkoztatva arról, hogy ki hol tart a százalékos arányban?..... ugyanis az ilyen személyes „megmérettetéstől” nagyon tartózkodnak általában.

A korábbi években csak Karácsonykor adott ilyen ajándékot Krizantén, amikor elmondta, hogy ki hol tart a lehozott adósság-pontok ledolgozásával.

És sorba vettük a jelen lévő lányokat…. Volt, akiknek 35-40 % között, volt, akiknek 30-35 % között mozgott az arány.

A jelen lévő két fiú maradt a végére, én pedig természetesen utolsónak. És itt jött a meglepi: a fiúk százalékos aránya egységesen 25-30 % között van. Később ugyanilyen százalékkal jelölte meg Tűzvirág azokat a fiúkat is, akiket elsőre nem tudtunk megkérdezni, mert nem voltak jelen.

Elgondolkodtató az eredmény!!!

De felvetődött a kérdés, hogy ebben van valami törvényszerűség, vagy csak a jelen lévők olyanok-amilyenek?

És a válasz már sokkal érhetőbbé teszi a fentieket:

Krizantén tanításából tudjuk, hogy most:

A dimenzióváltás előtti utolsó időben - mintegy 90 évben - a női befogadó,- és magasabb rezgésű szeretetenergia az elsődleges az egész Univerzumban.

A nők általában ezzel az erővel hívják a férfi hatóerőt a Teremtőhöz, az egység létrehozásához. Tehát egyáltalán nem véletlen az, hogy a nőkben általában magasabb arányban van a „jó”.

Ezért természetesen nem irigyelni kell tőlük ezt az isteni adományt, hanem élni kell a lehetőséggel, és csatlakozni kell ehhez a magasabb rezgéshez.

Mit jelent ez a hétköznapokban?

Az anyagi világban, a Földön a férfi hatóerő nélkülözhetetlen a gyakorlati életben. A mag úgy töri át a csírázás után a föld kérgét, hogy fává nőhessen. A kiscsirke csőre hegyével feltöri a tojás héját, hogy kikeljen, és felnőhessen.

Vagyis a hatóerő léte és használata a földi élet velejárója, nem ezzel van a baj.

A baj ott kezdődik, amikor a férfi hozzászokik, hogy a hatóerő az eredményes, a győzelemre vezető eszköz, és nem akar mást használni. Mindent ezzel akar megoldani.

A női szelídséget, befogadást, szeretetet lenézi, és nem tartja alkalmasnak semmi másra, csak az ágyban való használatra.

Gőgösségében nem az összefogást, hanem az uralkodást tartja elsődlegesnek.

Pedig az, aki uralkodik a másik fölött….azt általában nehéz szeretni.

Lehet félni tőle….esetleg tisztelni….de megszeretni sokkal nehezebb.

A szeretet nélkül pedig nincs igazi egység, nincs összetartozás.

Holott az egység az az egyetlen forma, ami elvisz bennünket a dimenzióváltáshoz, a felemelkedéshez, vagyis visszavisz a Teremtőhöz.

2011-10-31 Krizantén - Tűzvirág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése