2010. december 4., szombat

A TEREMTÉS VETŐMAGJA



Krizantén – egy 7. birodalmi bölcs nagyszellem, a Föld Bölcsek Tanácsa Vezetőségének tagja – a Világ Teremtését az alábbiak szerint diktálta le Árvai Lászlónak, illetve tanítja a Csoportnak:

Legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, - amint képletesen - egy teniszlabda – az Atya ható ereje – önmagát a GONDOLAT EREJÉVEL –
maga köré kivetítette, kisugározta……
hogy ÖNMAGÁT MEGISMERJE…..
Ez a kisugárzott tudás és energia – képletesen egy futball labda formájában vette azt körül. Gömbök a gömbökben, ilyen a Világegyetemek szerkezete.

Ez a futball labda az Anyai Befogadó Világegyetem, a Világ Szentlélek.
A kettő együtt a TEREMTŐ.

Ez a futball labda sem egy vékony héj, hanem további gömbökből áll, mintha pinpong labdákból volna.
Ezek az Első Teremtett Szellemek.
A pingpong labdák közepében is egy- egy borsószem van, ami az ő hatóerejük.
Feladatuk a további teremtés végrehajtása volt.

A tovább-teremtés során elkövetett hibák és a bukás eredményeként az Első Teremtett Szellemek 1/3-da eltávolodott a középponttól, és elszakadt a Teremtő folyamatos,- létben tartó,- és teremtő erőt biztosító,- energia utánpótlásától.
A többi első teremtett szellem összezárt, hogy az egység biztosítva legyen.
Ez volt az első bukás

A bukott szellemek rezgése, energiája – utánpótlás nélkül - lecsökkent, és olyan alacsony lett, hogy kizuhantak a szellemi valóságból, anyagba sűrűsödtek.
Ez a lecsökkent rezgésű szellem – a Teremtő Isten egy része – maga az ANYAG.
Az anyag a minden létező 1/3-da.
Mivel irányítás nélkül jött léte, ez lett a por, a kozmikus por.

Láthatjuk, hogy nem az anyag létezett előbb mint Isten, és nem Isten nélkül való.
Az anyag Isten része, a lecsökkent rezgésű szellemek „sűrítménye”, olyan, mint az „aszalt szilva”.

Láthatjuk, hogy nem volt ősrobbanás, és nem lesz egy pontba való visszazsugorodás sem.
Egy 24000 éves ciklusokból álló folyamatos teremető pulzálás – kitágulás és a központhoz való visszatérés /belégzés-kilégzés/ – történik állandóan, a Teremtő akaratának megfelelően – és ha az emberi időszámítást vesszük alapul, akkor ez a folyamat évmilliárdok óta tart.

Most a legutolsó kitágulást jelentő 24000 év végét járjuk, és 2011. március 26.-án a tágulás véget ér és indulunk vissza a középpont felé. A visszatérés mindössze 90 év, mint a csúzli. Lassan, hosszan célzok, elengedem…..és egy pillanat alatt visszaáll……

Másodteremtés

A Teremető szeretett volna segíteni az elbukott szellemeknek, de a saját központi energiája olyan magas rezgésű, hogy közvetlenül azt már nem tudták átvenni,…. a bukottakat égette, rombolta.
Ekkor találta ki az Emberszellemek létrehozását, akiket úgy teremtett, hogy fogadni tudták a központi energiát, és azt letranszformálva továbbítani tudják az anyagnak.

A „technikai megoldás” az lett, hogy az Emberszellemek „összesöpörték” a kozmikus por egy részét, és megteremtették a Földet, az isteni akaratnak megfelelően. Azt a „munkapadot”, ahol a teremtés további része megindulhatott…..most már az anyag rezgésszintjén is.

A Földre - az anyagi szintű élővilág hosszú,- evolúciós teremtése után - a Teremtő által adott minta alapján - megteremtették az EMBERT,….. aki már két részből áll.
Először is a Teremető egy szikráját hordozza, tehát elsődlegesen szellemi, és másik részében anyagi. Így nem kell átalakítani a Teremtő energiáját, elég, ha saját maga szeretettel bánik a Földel és élővilágával, és az energia így átjut a bukottakhoz.

Egyben mintát ad az Ember – alattunk - a „földben élő” bukottaknak ahhoz, hogy hogyan lehet szépen és jól élni az anyagban, a Teremtőhöz kapcsolódva. Ezt a „mintát látva” az ő szívükben is vágy keletkezhet arra, hogy visszatérhessenek a Teremtőhöz. Ezért a Föld és az Ember a kezdetektől fogva egységben van. Ez volt a másodteremtés.

Láthatjuk, hogy a Teremtő Isten először csak szellemi valóságot teremtett,……és ma is a 3 Világegyetem és a 144 Univerzum 2/3 –része szellemi.
Csak az 1/3-része az anyagi, a bukott hányad.
Az Ember megteremtésére pedig csak a másodteremtés során került sor, a bukottakon való segítés érdekében, és eredetileg tervbe sem volt véve.

Tudjuk, hogy a másodteremtés is részben bukással járt. Lucifer a „Fényhozó” az első teremtett szellemek egyike volt. De különbözött is tőlük, mert arra vágyott, hogy nagyobb legyen a többieknél.
Ezért akkor, amikor a Teremtő a Föld és az Ember megteremtését az Emberszellemekre bízta…..megsértődött. Ő szerette volna ezt a feladatot elvégezni, mert arra vágyott, hogy a teremtményei őt csodálják és imádják úgy, ahogyan a Teremtőt az egész szellemi világ.

Ehelyett a Teremtő azt a feladatot adta az Első Teremtett Szellemeknek – Lucifernek is – hogy segítsék az Emberszellemek munkáját a Föld és az Ember megteremtésében.
Ezt a feladatot megalázónak tartotta, és nem segítette azokat, hanem megrontotta.
Lucifer csábítása és saját tapasztalatlanságuk miatt az Ember Szellemek 1/3-da,…. majd az Ember is elbukott.
Ádám helyett Lucifer vette át a Föld irányítását.
Ez volt a második szellemi bukás.

Ettől kezdve indult meg a ma is ismert inkarnációs körforgás, amelyben a bukott szellemek kettészakadva, most már lélekként – testbe leszületve – a Földi élet „fogságában” megkísérelik, hogy a Teremtőhöz visszataláljanak.

Jézus munkája

A mi 6000 éves civilizációnkban a Római Birodalom „fénykorában” jutott el odáig az Embert létben tartó Lélek, hogy - a rabszolgatartó társadalom és a Lucullusi élet-filozófia miatt - maguk az ember Lelkek is elvesztették kapcsolatukat a Teremtővel.

Már nem önmaguk felemelkedése,- és a bukottak megsegítése volt a céljuk, hanem az, hogy a földi életbe leszületve annak élvezeteit habzsolják.
Eszünk – iszunk – élvezkedünk - hatalmaskodunk……

Csak a legbelsőbb isteni valóságból leküldött Krisztusi nagyszellem tudta a folyamatot megállítani és megváltoztatni.
Jézus testében elénk élte a követendő emberi élet mintáját.
Jézus elmondta, és példáival megvilágította a magatartási szabályokat.
Egyben felküldte az információt a Teremtőhöz arról, hogy hogyan lehet a Földön hiba nélkül emberi sorsot beteljesíteni.

A Krisztusi nagyszellem – Jézus lecsöppenő vérével – mint a Trójai falóval - bejutott a Föld aurájába - legyőzte Lucifert, és MEGVÁLTOTTA a bukottakat attól, hogy továbbra is ott kelljen maradniuk – a korábbi bukásuk miatt - az anyagban.

Ez volt az örömhír, az Evangélium, hogy mindenki visszatérhetett a szellemi valóságba,- majd a földi inkarnálódások során a földi életbe,- és felemelkedése eredményeként a Teremtőhöz,- ha a szívében erre megszületett a vágy, és hibáit közben kijavította.

A régi törvény helyett…… – szemet-szemért, fogat-fogért – megindult az új törvény, az Isteni KEGYELEM kiáradása.

Mindezek megértéséhez elengedhetetlen a Krizantén tanítás részletes ismerete, amelyre lehetőség nyílik bárkinek, akit ez érdekel a Csoportban, a füzetekben és a honlapokon is.

A szellem és a lélek

Az egymás követő földi életek során a szellem egyre több hibát követ el, és a rezgésszáma olyan mértékben csökken, hogy egyszer eléri az 5. szint alsó határát. Itt történik meg a szellem kettészakadása.
Mint a borsószem – két fél borsóra – vagyis két Lélekre szakad szét.

A szétszakadás során egy férfi és egy női lélek jön létre. A szakadás tényleg szakadás, és így mindkettőben marad a másik nemből való, illetve arra jellemző tulajdonság is. Mint a Western filmekben az ikrek nyakába tett talizmánban a kettétépett fénykép.

A Földi élet lényege

A kettészakadt lelkek a duál-párok. Mindegyik a saját magával vitt hibákat a szellemi síkon - a következő leszületés előtt - a hálótervébe dolgozza be.

A hálótervet jóvá hagyatja, és már szervezheti is a leszületését.
Leszületés után azonban az agyunkat a „Fátyol” letakarja, és elfeledjük, hogy kik vagyunk…stb.
A mai civilizációnkban 5-6 éves korukra a gyerekeket a társadalom teljesen kineveli a magukkal hozott szellemi szintű tudásból.

A földi feladatok gyakorlása, az itt leélt életem ad lehetőséget a megtapasztalásra, arra, hogy bennem az ismeretek tudássá váljanak.
Ezt a megtapasztalt ismeretet, a tudást viszem magammal a halál után, semmi mást.

Minden szellem, és lélek tudja, hogy a földi síkon tudjuk jellembeli – fekete foltjainkat – kifényesíteni, kicsiszolni a leghamarabb. Többek között ezért is választjuk a leszületést.
Az emberként való leszületés a leghatásosabb eszköz arra, hogy a felemelkedés útjából a korábban általunk oda helyezett gátakat eltávolítsuk. Ez a gyakorló pálya, az iskolapad, a színpad. A hálótervben előírt élet-helyzetek megélése, feldolgozása.
Az is igaz, hogy csak itt lehet elbukni. Ha fenn maradnák a Menyben, ott el se bukhatnák.

Krizantén elmondta, hogy a legfontosabb földi feladatunk, hogy……
EGYSÉGET ALKOSSUNK.
Így tudunk egyre több emberrel összhangot teremteni.

Ennek eszközeit Jézus a kezünkbe adta. Az általa meghirdetett alapelvek a legfontosabb iránymutatók.

A SZERETET, az ELFOGADÁS és az IGAZSÁGOSSÁG. Ez a legfontosabb törvény-könyv.

Persze nem kapjuk készen az eredményt. Ezt világítja meg az alábbi vicc is:

Egy asszony egy új boltot vett észre az utcájában. Belépve meglepetten látta, hogy maga Isten áll a pult mögött.
- Megkérdezte,……. mit árulsz itt?
- Mindent, ami a szívednek és a lelkednek kedves. Gondolkodott az asszony, és azt mondta:
- Akkor én kérek jóságot, szelídséget, szeretetet, igazságosságot, bölcsességet… de nem csak magamnak, hanem minden embernek a Földön.
Isten mosolygott.
- Tévedésben vagy kedvesem,……. mondta.
- Én nem gyümölcsöt árulok itt, hanem csak magokat.

Jézus második eljövetelének kezdete pedig 1914-ben, az első világháborúval kezdődött.
És minden további háború is a tisztítást, és a válogatást adta a Teremtő kezébe. Mindenki akkor,- és úgy halt meg, ahogyan kellett, ahogyan az neki a legjobb volt.

Az Emberiség a - Teremtő folyamatos segítségével - rohamos fejlődésnek indult.
A fejlődést – minden látszat dacára - az ellentét szellem nem tudta megakadályozni.

Ennek eredményeként 1997. februárjában végre kialakult a KRITIKUS TÖMEG.

Az emberiség 2/3-da szívében eldöntötte, hogy nem akar háborút,- gazdagságot,- hatalmat a másik ember rovására, nyomorúságára és pusztulására.

Ezért a döntésért megkaptuk a Teremtőtől az új lehetőséget, és elkerültük a Nostredámus által 2000. év végére jósolt – de 2001-ben tényleg bekövetkezhető pusztulást. A közeledő óriás-bolygó – ami a Földet magába nyelte volna – másik dimenzióba lépett.

A Földi élet keretei

Egy 24000 éves inkarnációs cikluson belül négy 6000 éves civilizáció van. Minden civilizáció végén lehetőség nyílik az egész civilizáció felemelkedésére, vagy a bukására.

A ciklus végén azonban kötelező „végelszámolás” történik. Ilyenkor a Teremtő lehetőséget ad arra, hogy a Föld és az egész Emberiség megmérje önmagát.

Ez NEM VILÁG VÉGE, hanem csak számadás, arról, hogy az egész emberiség hol tart, milyen rezgésszámot ért el.

Nem a Teremtő ítél meg minket, hanem mi magunk.
Ezért kell ezekben az években mindenkinek kimutatni, hogy ki ő. Ezért kell nyilvánosságra kerülni annak, ami eddig rejtve volt. /Meleg-felvonulás, Öszödi beszéd, csaló-pénzvilág, stb./
A Teremtő csak leolvassa a mércéről, hogy minden Szellem és Lélek hol tart.
És mindenki a rezgésszámának megfelelő helyre kerül.

Ahogyan Jézus ígérte: Szétválasztja a bárányokat a farkasoktól.
A szelídeket az erőszakosoktól. Amit az ember maga nem tud elvégezni, azt Isten megteszi.

A Teremtő ezt mindenképen véghezviszi.

Csak az nem dőlt el, hogy ebben ki hova kerül. Minden embernek egyenként – a saját sorsa van a kezében. Ezért is tart évtizedekig a folyamat.

A jelölés, rotálás és vissza a Teremtőhöz

2004 -ben kezdődött a jelölés. Ez a folyamat arra hasonlít, amikor Mózesnek az Angyal elmondta, hogy a bárány vérével jelöljék meg az Egyiptomi 7. csapás előtt a saját lakásaik ajtaját. Oda nem ment be a halál angyala.

Most is mindenki maga jelölte meg magát. 2009. december 21-én ért véget ez a folyamat. Aki a pénz,- és a hatalom,- a háború,- és a pusztítás mellett döntött, az olyan jelet kapott a homlokára. Gyorsított ütemben lesz leválogatva, hogy ne akadályozhassa a szelídek előrejutását. Nem lehet egyszerre két urat szolgálni.

Ezt követi egy második rostálás, amikor is a Teremtő megnövelte a rosta lyuk nagyságát, és az első próbán fennmaradtak közül kell kiderülnie annak, hogy az ember:
- a saját hibáit hogyan igyekszik elhagyni,
- hogyan gazdálkodik a részére megadott Isteni lehetőségekkel,
- miként teljesíti be Jézus tanításait például az alázatosságról – alázatosnak kell lenni a kisebbel szemben, …. - és a szelídségről.
.
Jézus és Szűzanya soha nem rohant a seregék élén vértől csöpögő karddal, és nem harcolt az igazságért….
És nem nekem - az embernek - kell az erőszakosakat legyőznöm. A hatalmaskodókat félre söpörnöm. Ez a Teremtő dolga. Már elkezdte, a jeleket látni lehet. Átgyúrja a Földet. A Föld magával viszi az alacsony rezgésűeket.

2011. március 26.-án a hajó elválik a parttól, és elindulunk a középpont,- vagyis a Teremtő felé.
Senki sem kerül föl erre a hajóra, aki nem Jézus szellemi útját járja. De nem a vallás a meghatározó. Csak a szelídek és az Igazak kerülnek föl. A többiek a parton maradnak.
Ebben kell nekem, az Embernek hinnem, maradéktalanul, és feltétel nélkül.

A szétválasztás azonban csak szellemi síkon következik be 2011-ben.

A földi síkon még évtizedek fognak eltelni azzal, hogy lassan és fokozatosan eltűnnek azok, akik a régi világ mellett döntöttek.

Ez is egy próba. A türelem és a feltétel nélküli hit,- és az Istenbe vetett teljes bizalom próbája.

Ebben a civilizációban a zsidók már végig jártak egy hasonló utat, amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból. A Teremtő 7 csapással vette rá a fáraót, hogy elengedje őket. A Vörös tengert szétválasztotta, az üldözőket vízbe vesztette… A sivatagban mannát adott az égből, ha éheztek,….. vizet fakasztott a sziklából, ha szomjaztak.
Mégis amikor Mózes felment a hegyre, hogy az Úr átadja az Ígéret Földjén érvényes új törvényeket ----- és Mózes nem jött vissza egy hétig---- közben összeszedték az aranyat, aranyborjút öntöttek, azt imádták, zúgolódtak, hogy jobb volt Egyiptomban…..stb.
Egyikük sem látta meg az Ígéret Földjét. Csak Jákob és családja, akik hittek Istenben és hálát adtak a megmentésükért, és nem az aranyat imádták.
Negyven évig vándoroltak abban a Sínai sivatagban, amit 2 hét alatt át lehet szelni gyalog…

Látni kell, hogy most MI VÁNDORLUNK A PÉNZ –SIVATAGBAN, sokan érzelmek és szeretet nélkül…..a mi feladatunk, hogy bízzunk és higgyünk Isten ígéretében. A sztori azonos…

Közben még látszólag az ellentét szellem uralkodik. Még látszólag ez határozza meg a sorsunkat. Még nehéz évek jönnek, amikor akár a hitünk miatt is üldözhetnek. Az erőszakosak egyre vadabbak is lehetnek. Ezzel szemben az Istenhez hű embereknek minden a javukra válik. Számtalan könyv jelent meg, ami ezekről az utolsó időknek mondott évekről szól - ehhez hasonlóan, félelmet és rémületet keltve. De látni kell, hogy Isten nem ezt tervezi.

Mi itt Pécs városában csodálatos helyzetben vagyunk. Ez a város egy spirituális központ. Maga a Mohácsi út 35. sz. alatti Piramis is 24 km körzetben teríti védő,- és segítő energiáit.
Aki feltétlen hittel és bizalommal fogadja a változásokat, annak – meggyőződésem szerint – nem kell olyan kemény próbákon átesnie. Itt is mindenki a maga életét teremti meg előre,…….saját maga.

A kisebb változások zöme 2050-re befejeződik, a nagyobbak ekkorra elindulnak.
2050-re a Teremtő megtisztítja a Földet a javulást gátló emberektől,- és körülményektől.
2101. december 31-én pedig az előkészületek befejeződnek.
2102. január 1.-én 0 órakor dimenzióváltás lesz. Felemelkedünk.
Kedves Olvasó!
Ez a néhány oldal csupán egy pici magja annak a hatalmas tudásnak, amelyet az elmúlt 10 év alatt megtanultunk.

Arra is rájöttünk, hogy az emberek még az olvasásra is sajnálják az időt, és így csak nagyon tömören és röviden lehet fogalmazni.
Természetesen, akinek felkeltette az érdeklődését, annak lehetősége van arra, hogy e mag minden mondata mögött rejlő mélységes ismeretet és tudást megszerezhesse. Ehhez azonban saját magának tenni kell. Olvasni, tanulni, jönni, önmagát fejleszteni.

A hét öt napján tartunk jelenleg nyitott programot.
Van olyan program, amelyen bárki teljes értékűen részt vehet, mint a meditáció, a tanítás, és a gyógyítás.
Van olyan, amelyen az újonnan csatlakozó csak megfigyelő lehet egy ideig, amíg a felkészülése eléri a kellő szintet: pl. a saját eddigi életünk és a korábbi életeink tapasztalatainak feldolgozása…..ez a „ÉLET ÚT” foglalkozás címszót viseli. Vagy a „DNS átalakítás” amelyben saját testünket alkalmassá változtatjuk a kiteljesedett földi életre….